Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Balogh Judit: Reformáció a Székelyföldön

Reformáció a Székelyföldön

31

jelen voltak a reformáció eszméi, méghozzá elsősorban olyan területen, ami számos módon kapcsolatban állt a székelységgel.

A reformáció első szakasza és a Székelyföld

Luther gondolatai és a katolikus egyházat bíráló kijelentései 1525-26-ig még csak nehezen voltak elkülöníthetők az európai humanizmus legnagyobb alakjának, Rotterdami Erazmusnak7 a tételeitől, amik általánosan ismertek voltak a Magyar Királyság területén. Erazmus és Luther csak 1526 körül kerültek szembe véglegesen egymással, addig a követőik is bizonytalanok voltak, és a legtöbben minden bizonnyal pusztán egy régóta vágyott belső egyházi reformnak tekintették mindazt, amit tapasztaltak.8 1538. november í-én a szász városban, Segesváron tartottak hitvitát. A következő évek folyamán számos kisebb-nagyobb fegyveres konfliktus volt a térségben.9 1540-ben az erdélyi vajdák szőttek összeesküvést Szapolyai János magyar király ellen, 1541 után pedig Erdélyben egy önálló államiság kezdett létrejönni számos belső küzdelemmel. A Habsburg uralkodótól és Bécstől való elszakadás az esztergomi érsekhez, a magyar egyházfőhöz fűződő erdélyi kapcsolatokat is lazította. 1542-ben meghalt Erdély püspöke, Statileo János, aki az egyházfegyelem és a struktúra legfőbb őre volt,10 ráadásul elkötelezett üldözője a reformátori eszméknek.11 Az ő helyét nem töltötték be, gyulafehérvári püspöki palotájából pedig uralkodói székhely vált. A kialakuló állam vezetője János Zsigmond, a csecsemő magyar király lett, aki helyett anyja, Jagelló Izabella és Fráter György váradi püspök hozták a döntéseket. Fráter György ugyan Statileo Jánoshoz hasonlóan irtani igyekezett az új tanokat, a kaotikus helyzet azonban kedvezett á reformáció terjedésének. A szerzetesrendek egy része elmenekült, míg mások rendházai megrongálódtak. A katolikus egyház középkori struktúrái felbomlani látszottak. Nem volt jelen főpap a területen, aki a tekintélyével őrizte volna a korábbi állapotokat. 1550 júniusában a tordai országgyűlésen már úgy határoztak Erdély rendjei, hogy mindenki maradjon meg a maga felekeze- tén és a más felekezetűekkel szemben legyen türelemmel. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy az országgyűlés lezajlott folyamatként tekintett az új felekezetek képződésére, és nem kívánta erőszakkal felszámolni azokat.12 * * * Az 1551 és 1556 közötti években Habsburg katonaság állomásozott az országban. Az I. Ferdinánd által Erdély élére kinevezett két vajda közül az egyik, Dobó István külön feladatul kapta a katolikus egyház helyzetének a megszilárdítását. A helyieket képviselő erdélyi nemes, Kendi Ferenc és családja azonban ekkorra már szimpatizált a lutheri tanokkal.18 Ez is szere7 Faludy, George: Erasmus of Rotterdam. London, 1970.

8 DIENES, 2001.115. p.

9 ÁCS PÁL: Katolikus irodalom és kultúra a reformáció századában. In: Vigilia, 1999. 360-374- P10 BÓNIS GYÖRGY: a jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp., 1971.322. p.

11 SÖRÖS Pongrácz: Statileo János életéhez. In: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola Évkönyve az 1915-16-iki tanévre. Pannonhalma. 1916.

12 Zoványi Jenő: A reformáczió Magyarországon 1565-ig. Bp., 1986. (továbbiakban: Zoványi, 1986.) 173. p.

‘3 Horn Ildikó: Ismeretlen Kendyek. In: Művészet és mesterség: Tisztelgő kötet R.

Várkonyi Ágnes emlékére, 1-2. Szerk.: Horn Ildikó - Lauter Éva - Várkonyi Gábor et