Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kiss Lajos: Mágocsy Gáspár tutorságának útja és a református egyház térnyerése Alaghy János lutheránus várnagy Abaúj vármegyei birtokain

Mágocsy Gáspár tutorságának útja 5 sáról.12 * Serédy Gáspár 1550-ben bekövetkezett halálával Alaghy János pályájának íve azonban megtorpant. Az 1550-es évektől Serédy György regéci várnaggyá nevezte ki, mely pozíciót haláláig viselte.« Serédy György halálát követően a regéci uradalmat igyekezett megtartani, annak ellenére, hogy az örökössel, az ifjabb Gáspárral konfliktusba került. Alaghy testvérei pedig nem jelenthettek nagy erejű politikai és katonai (elsősorban védelmi) szövetséget. Ezzel magyarázható, hogy Perényi Mihály14 * halálát követően Mágocsy számított a legerősebb szövetségesének. Torna vármegye főispán­jának is jól jöhetett egy katonai szövetség, mivel az 1560-as években a szomszédos Bebekekkel I. Ferdinánd fegyveres összetűzésbe került. A ko­rábban Torna, Abaúj, Bereg vármegyékben jelentős birtokokhoz jutó Má­gocsy katonai szolgálattal tartozott a királynak. Alaghy és Mágocsy kapcsolata mindenképpen barátinak mondható, ezt leginkább Alaghy János 1565-ben Szatmárban keltezett ötödik végrendele­te bizonyítja. Ebben — Draskovics Gáspár és Vékey Ferenc mellett - Mágo­csy Gáspár van megjelölve tanúnak és végrehajtónak.« Alaghy halálát kö­vetően árvái ellen több birtokpert indítottak.16 A regéci vár uradalmának egyben tartásában hatalmas szerepet játszott a tornai főispán, mint gyám és jogi közbenjáró. Alaghy és Mágocsy vallási meggyőződése Alaghy János lutheri elveket vallóként nem értett egyet, nem követte az 1560-as években teret hóditó helvét irányzatot. Mágocsy azonban jó kap­csolatot alakított ki az új irányzat képviselőivel, és - a regéci várnaggyal ellentétben - egyik jelentős mecénásukká vált. A protestantizmus hirdetői­vel még Patócsy Ferenc szolgálatában találkozhatott. Gyulai várnagysága alatt az iskola rektorai Szegedi Kis István és Szikszai Fabricius Demeter voltak. Mágocsy második feleségének a tanítója pedig az a Sibolti Demeter lett,17 aki 1559 és 1562 között járt a wittenbergi egyetemre.18 A gyulai szol­« Uo. ‘3 PÁLFFY GÉZA: Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon a 16-17. században. In: Történelmi Szemle, 1997. 2. sz. Elektronikus Periodika Archívum: epa.oszk.hu - 2016. június. 14 Perényi Mihály Zemplén vármegye főispánja, Ferdinánd hűséges alattvalója volt annak ellenére, hogy testvére János Izabella királynénak volt az embere. 1557-ben Munkács ostrománál esett el, melyet a királynő jobbkezének számító Petrovics Péter védett. Komáromy András: Forgách Imre naplója. In: Turul, 1889. 72-73. p. Perényi Mihály és Alaghy János régóta ismerték egymást. Szabó András kutatásai alapján Bártfán tanultak mindketten a Révay fivérekkel együtt Stöckel Lénártnál. SZABÓ András: Egy elfelejtett Luther követő főúr: Alaghy János. In: Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Luther Márton születésének 500. évfordulójára. Szerk.: Fabiny Tibor. Bp., 1984. 211-221. p. (továbbiakban: Szabó, 1984.) 211. p. « MNL. OL. E148. (= Magyar Kamarai Levéltár. Nova Regestrata Acta) fasc. 354. Nr. 43. 16 ILLÉSSY, 1899.137. p. illetve, MNL. OL. A 57. 3. köt. 927-928. p. 17 Szabó András: Mágocsy Gáspár és udvara. In: Magyar reneszánsz udvari kultúra. Szerk.: R. Várkonyi Ágnes. Bp., 1987. (továbbiakban: SZABÓ, 1987.) 264-266. p. 18 Sibolti Demeter. ín: ZovÁNYI JENŐ: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk.: Ladányi Sándor. Bp., 1977. (3. jav. kiad.) Online: Debreceni

Next

/
Oldalképek
Tartalom