Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Demjén Balázs Ádám: Adalékok a Rákóczi-szabadságharc és a román felekezetiség kapcsolatához, különös tekintettel a nagyberivói Boér családra
Adalékok a Rákóczi-szabadságharc és a román felekezetiség kapcsolatához 7 Mindenesetre 1701-ben formálisan is létrejött - Gyulafehérvár központtal - a román görögkatolikus egyház, miután Athanasiust püspökké szentelték. Ezzel párhuzamosan igyekeztek elhallgattatni az ortodoxia melletti kiállásra figyelmeztető hangokat - bebörtönözték például azt a loan fircát is, aki Athanasius ellenjelöltje volt ugyan, de még magát az uniót sem támogatta...18 Ilyen körülmények közepette alakult ki az oláhság körében is az unitus felekezet, ám a vita ezzel nem jutott nyugvópontra. Mivel az egyesülést megtagadó ortodoxokat továbbra is ugyanazok a korlátozó intézkedések sújtották, mint a magyar protestánsokat, az ellentétek a 18. század során még többször fellángoltak.19 Mindjárt a szabadságharc kitörését megelőző évben, 1702-ben immár nem előnyöket biztosító törvények megalkotására, hanem az előző esztendőben már Nagyszegi által is kifogásolt megfélemlítő intézkedésekre került sor. Ennek keretében a helyi karhatalom több Fogaras környéki településen görögkeleti kolostorokat is felégetett, a szerzeteseket kiűzték, szent könyveiket, kegytárgyaikat elvették.20 Az erőszak az unitusok egy részét is az elégedetlenek táborába állította - az új hitet követők császár hűségén maradt kisebbségét az említett Athanasius uniós püspök vezette, aki a szabadságharc idején papjaival együtt mind vallási, mind politikai kérdésekben a bécsi jezsuiták tanácsait fogadta el.21 A szabadságharc első évei (1703—1707) Mindezeket figyelembe véve aligha meglepő, hogy a románság már csak vallási okokból is örömmel fogadta a Rákóczi-szabadságharc kitörését. A fejedelem külön is igyekezett megnyerni rokonszenvüket és támogatásukat: az „oláh nemzetet” külön kiáltványban szólította hadba, az unitusokat és az ortodoxokat pedig egyaránt a vallási türelmet célzó intézkedéseivel állította maga mellé.22 A felkelők által elfoglalt területeken a görögkeletiek így megtarthatták régi szertartásrendjüket - köreikből került ki a román kisnemesség Rákóczi-párti vezetője, Szuhay Mihály is. Papjaik külföldi támogatásra is számíthattak: Oroszországból, Havasalföldről és Moldvából misekönyvekhez jutottak, de a császáriak által szorongatott területekről az esetenként ezekbe az országokba menekülő pópák a befogadáson túl dogmatikai, sőt katonai kiképzést is kaptak. Ez a fejedelem diplomáciai kapcsolatainak kiaknázását is nagyban elősegítette.23 * A szabadságharc első esztendejéből meg nem nevezett, egységesen „olá pap’’-ként emlegetett román egyháziakról maradtak fenn feljegyzések. 1703 novemberében a Huszton tartózkodó Dolhai Gergely értesíti levélben 18 Zsilinszky Mihály: A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai, I-IV. Bp., 1897. IV. 280. p. >9 Papp-Barta, 2003. 289. p. 20 Oroszhegyi, 1860-1862.127. p. 21 CERNOVODEANU, PAUL: A román fejedelemségek és a magyar szabadságharc. In: Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Szerk.: Benda Kálmán. Bp., 1980. (továbbiakban: CERNOVODEANU, 1980.) 65-70. p. 22 R. VÁRKONYI ÁGNES: II. Rákóczi Ferenc fejedelemsége. In: Erdély története. I—III. Szerk.: Köpeczi Béla. Bp., 1988. II. 895-897. p. 23 Uo., 898. p.
