Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - OLVASMÁNY- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNETI ADATOK - Fazekas Csaba: Bihar vármegye állásfoglalásai egy álnéven megjelent könyv ügyében, 1838–1839
144 Egyháztörténeti Szemle XVIII/4 (2017) nekik helyesen megfejteni.” Széchenyivel ellentétben az elmaradottság kérdését nem gazdasági vagy társadalmi oldalról, hanem a műveltség és a korra jellemző szellemi irányzatok felől kívánta megközelíteni. Három részre osztott terjedelmes munkájának első részét általában a művelődés és a koreszmék tárgyalásának, a másik kettőt pedig részletesen a felekezetek egymás közötti viszonyának, egyházpolitikai kérdéseknek szentelte. Az egyes alfejezeteket a „Korszellemi” szájába adott provokatív kérdésekkel vezette be, melyekre saját maga adta meg a válaszokat. A több mint 300 oldalas kötetben felvetődött valamennyi kérdésre mindenütt lényegében ugyanazt a választ adta: történelmi adatok felvonultatásával a katolicizmus elsőbbségét és felsőbbségét hirdette minden szellemi, vallási irányzattal szemben, erélyesen tiltakozott a katolikus vallásosság helyének bármilyen megkérdőjelezése ellen például az iskolai oktatásban, kifogásolta az egyházat vagy egyházi személyeket negatív kontextusban említő színdarabokat, irodalmi alkotásokat,6 7 továbbá a katolikus egyház társadalmi és politikai privilégiumainak változatlan megőrzését és megerősítését a nemzet valódi érdekeivel azonosította. Stílusa meglehetősen érdes, kifejezetten gúnyos és arrogáns, stilisztikai eszközeiben (például az olvasót megszólító kérdéseiben) és logikai fejtegetéseiben egyaránt. Részletesen és rendkívül negatívan írt a magyarországi protestánsokról, vitatta létszámukat, társadalmi súlyukat, magyarországi történelmi szerepüket rendkívül elítélően részletezte, lényegében felforgatóknak, és a nemzeti egység szempontjából nemkívánatosnak minősítette tevékenységüket. Az ország, a nemzet és az uralkodó iránti lojalitás szempontjából csak a katolikus egyházhoz való tartozást tartotta elfogadhatónak, a protestánsoktól eleve elvitatta a törvénytisztelő magatartást. Hallani sem akart — az 1832-36. évi országgyűlés vallásügyi tárgyalásaiban már testet öltött — jogkiteijesztésről vagy egyenjogúságról, a protestánsoknak tett addigi engedményeket is sokallta, kívánatosnak a katolicizmus pozícióinak megerősítését tekintette, például a rendi törvényhozásban, a vármegyékben, az iskolai oktatásban, sőt, még olyan ügyekben is, mint az istentisztelet latin nyelvűségének megőrzése. Különösen sokat foglalkozott - az igazából nagy belpolitikai viharokat csak később kiváltó - vegyes házasságok ügyével, amelyben keményen és határozottan képviselte egyháza álláspontját, vitatta a protestánsok, illetve a szabadelvű katolikusok követeléseinek jogosságát. Aligha túlzás, hogy Beke munkája azok közé, a már saját korukban sem jellemző hangvételű katolikus munkák közé tartozott, amelyek „a Protestantismus gúnyolásával és ócsárlásával valóságos sportot űztek”.7 A kötet 1838 tavaszán nem véletlenül váltott ki nagy visszhangot. Az kevésbé volt meglepő, hogy a Toldy (Schedel) Ferenc, Vörösmarty Mihály és Bajza József által szerkesztett Figyelmező az egyetemes literatúra körében az elsők között hívta fel a figyelmet az új kiadványra,8 és gúnyosan utasította vissza a könyvből áradó vallási türelmetlenséget, továbbá részletes ismertetést közölt arról, melynek a nagykőrösi református tanár, Warga 6 Például még a kortárs Vörösmartyt is emiatt ostorozta, ld. erről: HÁSZ-FehÉr KATALIN: Elkülönülő és közösségi irodalmi programok a 19. század első felében. (Fáy András irodalomtörténeti helye.) Debrecen, 2000. (Csokonai könyvtár, 21.) 142. p. 7 Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Bp., 1907.646. p. 8 Figyelmező, 1838. június 26. (26. sz.) 422-423. col.
