Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában

A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában 15 kiegyezés után, hogy vegyék le a protestáns unió eszméjét a napirendről.39 Mindez talán hozzájárulhatott ahhoz, hogy ténylegesen évtizedekig nem került elő ez a kérdés. A lutheránus egyház végül 1891-ben végezte el buda­pesti zsinatán a belső egység létrehozásának munkáját. A teológiai ellentétek kiéleződése helyett az 1870-es évektől egy egé­szen új jellegű problémával kellett szembenéznie a magyarországi protes­tantizmusnak: a rohamosan erősödő szekularizációval.i° Ennek felekeze- tenként eltérő megnyilvánulási formáin túl nagyon sok közös, mindkét protestáns egyházra jellemző tünete volt. Ugyanúgy természetesnek tűnik, hogy az elvallástalanodás, illetve az egyházak fokozatos társadalmi térvesz­tésének megállítására nézve nemcsak hasonló megoldásokat dolgoztak ki, hanem sokszor szorosan együtt is működtek a protestáns felekezetek. így például sorra alakultak a különféle közös protestáns szociális, illetve kari­tatív egyesületek, intézmények, legkorábban, 1859-ben az Országos Protes­táns Árvaegylet, mely árvaházat tartott fenn Budapesten.“*1 A belső problémákon kívül, amelyek a kiegyezést követő évtizedekben foglalkoztatták a magyarországi protestáns felekezeteket, az 1870-es évek­től egyre erősödve, majd az 1890-es évekre határozottabban jelent meg a protestáns köztudatban a katolicizmus által megjelenített kihívás. Az I. Va­tikáni Zsinat határozatait itthon nem csupán protestáns, hanem általában a liberális körök is elítélték. A katolikus egyházban IX. Pius pápa antiliberális felfogásának térhódításával óhatatlanul közeledett a magyar- országi liberális politikai vezetés és a katolikus egyház konfrontációja. Eb­ben a küzdelemben a liberális állam joggal számíthatott a protestánsok támogatására is.-*2 Nem véletlen tehát, hogy egyre többször olvasunk a korszak protestáns sajtójában a katolicizmussal - azaz inkább a leggyak­rabban az előbbinél szűkebben értelmezett „ultramontanizmussal” - szemben vívandó harcról. Ennek a harcias retorikának a jegyében kelet­keznek az 1880-as években a protestáns egység kiépítésére felszólító első írások. A liberális teológiai irány képviselője, Bierbrunner Gusztáv evangéli­kus lelkész 1880-ban kelt írásában amellett érvelt, hogy a protestantizmus jelenlegi válságából csupán a „merev confessionalismus”-ból történő kilé­pés, a dogmák megreformálása és az így elérendő protestáns unión keresz­tül vezet a kiút. Meggyőződése szerint a megelőző 3-4 évtized fejlődése ebbe az irányba mutat. Nem tartja véletlennek, hogy a nagy protestáns intézmények, lapok nevei is tükrözik a közös protestáns identitás erőssé­gét, mely egyik oldalról szemben áll a protestáns felekezeti identitások túl­hangsúlyozásával, másrészt pedig kifejezi azt, amit a protestantizmus eleve magában hordoz: a katolikus egyház által képviselt „teokratiai” és „hie- 39 * 41 42 39 Kund SAMU: Anarchikus egyházi strajk. I. In: Evangélikus Egyház és Iskola, 1894. 40. sz. 323. p. 4° Kósa László: A vallási közönyösség növekedése Magyarországon a 19. század közepén. In: Uő: Művelődés, egyház, társadalom. Tanulmányok. Bp., 2011. 155-184. P­41 GÉRA Eleonóra: Az Országos Protestáns Árvaegylet és árvaháza. In: Reformátusok Budapesten. II. köt. Szerk.: Kósa László. Bp., 2006. 917-941. p. 42 Salacz Gábor: Egyház és állam Magyarországon a dualizmus korában, 1867-1918. München, 1973. (továbbiakban: SALACZ, 1973.) 34-40. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom