Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában

Egyháztörténeti Szemle XYIII/4 (2017)

nosság is erősen korlátozva volt (gondoljunk csak a gyűléstartás tilalmára és a cenzúra bevezetésére), az itthon és szabadlábon lévő liberális gondolkodású réteg sorai rendezésével és a politikai ellenállással volt elfoglalva. Jellemző az is, hogy a megtorlás éppenséggel az uniót támogató lelkészeket, világi vezetőket sújtotta, sőt, 1850-ben az utóbbiak egyházi tisztségeit egy rendelettel meg is szüntették, ugyanekkor Szoboszlai Pap István, és több szlovák evangélikus lelkész, akik egyéb „érdemeik” mellett az unió lelkes ellenzői voltak, még jutalomban is részesültek. A forradalmat követő években az egész, a korábbi évtizedeket jellemző nemzeti, liberális reformmozgalomnak át kellett értékelnie a reformkor és a forradalom célkitűzéseit is. Elmondható, hogy a bécsi politikai irányvonal számára veszélyes volt az a protestáns egységtörekvés, mely liberálisnak, felforgatónak, a nemzeti és egyházi status quo-t megváltoztatni kívánó mozgalomnak tűnt.9 Ilyen feltételek mellett értelemszerűen ebben a mintegy két évtizedben komoly elvi vitára nem került sor az unió kérdésében. Furcsa módon azonban éppenséggel az 1840-es években az uniómozgalmat elindító kérdés, a Pesten felállítandó protestáns teológiai akadémia ügye került ismét előtérbe. Hosszas tervezgetés után ugyanis 1855-ben végül megnyílhatott a közös, evangélikus és református diákokat egyaránt befogadó intézmény. Jellemző módon az alapítás és az akadémia első évtizedes közös működése során kiemelkedő szerepet vitt az a Török Pál és Székács József, akik korábban is az uniómozgalom motorjai voltak. Mellettük főként a szabadelvű teológia képviselői, a később hatalmas befolyásra szert tevő Ballagi Mór, illetve Kovács Albert, Farkas József stb. tanítottak az intézetben.9 10 Az intézmény már puszta létével is a két protestáns felekezet egyesítését forszírozó mozgalom szimbóluma lett, illetve ékes bizonyítéka annak, hogy az unió - alulról elindulva - igenis lehetséges. A kezdeti lelkesedés azonban viszonylag hamar elpárolgott, számos anyagi jellegíj kérdésben nem tudott a két egyház megegyezni egymással, illetve kiderült, hogy Törökön és Székácson kívül viszonylag kevesen hajlandók akár áldozatokat is hozni a közös intézményért.111866-ban Székács József - aki addig is díjtalanul tanította az evangélikus tárgyakat az intézetben - kilépett, és ezzel egy évtizeddel az alapítás után a pesti teológia immár csupán a református felekezet érdekeit szolgálta tovább.12

9 Andrássy György gróf 1849 januárjában a bécsi udvar számára megfogalmazott emlékiratában a forradalom és szabadságharc kirobbantásával a Habsburgok és legfőbb támaszuk, a katolikus egyház ellen támadó protestantizmust vádolta. Véleménye szerint 1848 a Bocskaival elkezdődő protestáns felkelések sorozatába állítható. Az 1848-ig vezető úton pedig a nemzeti öntudat felébresztésén túl fontos szerepet tulajdonított a két protestáns egyház egyesítésére indított mozgalomnak is. Ld. A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-1849-ben. II. köt. Szerk.: Andics Erzsébet. Bp., 1952. 354. p.

10 CSEKEY Sándor: Az alapítás kora. (1855-1870) In: A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának története, 1855-2005. Szerk. Ladányi Sándor. Bp., 2005. 37. p.

11 KERTÉSZ Botond: a pesti protestáns teológia és az evangélikus egyház. In: Egyháztörténeti Szemle, 2005.1. sz. 75-78. p.

12 SzŐTS Farkas: A Budapesti Evang. Reform. Theologiai Akadémia múltja és jelene. Történeti vázlat és rövid jelenrajz. Bp., 1896: 46-48. p.