Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - TANULMÁNY - Rajki Zoltán: A történelmi egyházak és az újprotestáns entitások kapcsolata Magyarországon a 19–20. században
14 Egyháztörténeti Szemle XVIII/3 (2017) nem katholikus, nem református, nem evangélikus vagy baptista, hanem mindenkinek szerető atyja akar lenni.”s3 Természetesen e felekezetek terjeszkedése azonban konfliktusforrást is jelentett. Az ebben az időszakban szektás orientációjú szabadegyházi entitások, mint a nazarénus, adventista vagy a pünkösdi mozgalmak eltérően viselkedtek. A nazarénus gyülekezetek minden más vallási entitástól elzárkózva működtek. Missziós lendületük megakadt, ezért mivel nem veszélyeztették a történelmi egyházak pozícióját, lényeges konfliktus nem alakult ki közöttük. Az adventista misszió jellegét tekintve továbbra is a többi egyháztól eltérő tanításának propagálására helyezte a hangsúlyt. Különösen a katolikus egyház tanítását bírálta. A felekezet vezetői, lelkészei az ökumenikus és az aliansz rendezvényeken nem vettek részt, de a második világháború éveiben a vallásszabadsági kérdésekben nyitottak voltak a többi kisegyház, illetve a történelmi protestáns egyházak egyes vezető személyiségei felé. A pünkösdi mozgalmak ekkor még az ún. karizmatikus ajándékok jelentőségének túlhangsúlyozása miatt a történelmi egyházakkal és a hitteijesztő tevékenységük következtében érintett szabadegyházi közösségekkel is konfliktusba kerültek. Változást esetükben is a második világháborús betiltás hozott. A második világháború éveiben nem csak a politikai és a társadalmi életben indult el az ország autokratikus irányba, hanem vallási téren is hasonló tendenciákat figyelhetünk meg. Az államhatalom adminisztratív eszközökkel próbálta meg kiszorítani a kisegyházakat. Az 1939. december 2-án kiadott belügyminiszteri rendelet a honvédelem érdekei veszélyeztetésének vádjával tiltotta be a neki nem tetsző entitásokat (nazarénusokat, adventistákat, Jehova Tanúit, Istengyülekezeteket és a pünkösdieket). Annak ellenére, hogy közülük csak a nazarénusok és a Jehova Tanúi tiltották a fegyverviselést. Később újabb entitások is hasonló sorsra jutottak. A belügyminiszteri rendelettel Ravasz László református püspök nem értett egyet, és az 1939 előtti állapotok visszaállítását szorgalmazta. Ravasznak jelentős szerepe volt emellett az adventisták tevékenységének újraengedélyezésében, és támogatta az Üdvhadsereg betiltásának feloldását is, mivel mindkét felekezet jelentős angolszász kapcsolatokkal rendelkezett. Ellenezte azonban, hogy a diszkriminált közösségek a református egyház keretében kapjanak legális gyülekezési lehetőséget. Az evangélikus egyház a pünkösdiekkel került kapcsolatba ez ügyben. A pünkösdiek végül az evangélikus egyház bányai egyházkerületével tudtak megegyezni. Az evangélikusok - kihasználva a törvény által biztosított monopolhelyzetüket - a csatlakozás érdekében a teljes integrációra tartottak igényt. A pünkösdiek természetesen nem kívánták hitelveiket feladni, csak lehetőséget akartak kapni a nyugodt gyülekezésre. Az evangélikus vezetők is tisztában lehettek ezzel, de a „szekta” „megszelídítésében reménykedhettek”. A megegyezés azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A vidéki evangélikus gyülekezetek többsége ugyanis nem azonosult a megállapodással.53 54 53 Khaled, 2011.134-135. p. 54 rajki-Szigeti, 2012.198-199., 202-203. p.
