Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szakál Anna: A „lankadatlan fürge szorgalmú” Ürmösi Sándortól a „szegény, szerencsétlen” Ürmösi Sándorig. – Kriza János legkorábbi ismert gyűjtőjének életpályája I.
Ürmösi Sándor életpályája I. 69 szóul elő-beszélleni - annyival is inkáb, mivel Cánturam protestalt Ohláfalu[!] kipihen, hogy illyen hasztalanságokot nemenged onnan elhoznom”.1^ Ürmösi Sándor tehát helyszíni gyűjtést végzett és feltehetően valamilyen hozzávetőleges lejegyzést készített, amit később letisztázott és stilizált.1-*2 A fennmaradt szövegrészletből az is láthatóvá válik, hogy menynyire nem egységes a falusi értelmiség gyűjtéshez való viszonya. Egyszerre van jelen olyan személy, aki aktív támogatója a gyűjtőnek (a későbbi országgyűlési képviselő, akkori mezővárosi jegyző Both Károly), olyan, aki bár segítőkész, de egyúttal óvatosságra is inti a gyűjteni igyekvőt (a helyi lelkész) és az a személy, aki egyértelmű rosszallását fejezi ki a népdalok gyűjtése és feljegyzése miatt (a helyi kántor). A lelkész figyelmeztetése egy, a korban általános feltételezést is megerősít: miszerint a gyűjtés fogalma ekkor még szinte ismeretlen lehetett az emberek előtt, s így a magányos, messziről jött utazóban, aki (sokszor valószínűleg ostobaságnak ható) kérdéseket tesz fel, óhatatlanul kémet gyanítanak. Emiatt szükséges a hatalom eszköze, amivel az az ember, akibe „hellyezi az egész város bizalmát és reménnyét, ki nékik nem csak követjek, hanem Jegyzöjök és égyetlenegy írás tudójok”1« rendeli magához a szerinte legalkalmasabb adatközlőket, akik így nem a megszokott közegükben és módon, de hajlandóak megnyilatkozni az idegen előtt is. Hogy ez a gyűjtőút pontosan merre folytatódott, nem tudjuk, csak any- nyi bizonyos, hogy népdalgyűjteményének összeállítása miatt „sok utazásokot kelletvén” tennie Ürmösi Sándornak, Oláhfalva után a Homo- ród mentén folytatta útját.“t* Székely Ádám, református papjelölt 1846-ban kelt, Erdélyi Jánoshoz írt levelében1« szintén úgy tudja, hogy Ürmösi Udvarhelyszéken kívül nem gyűjtött. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen műfajokat gyűjtött ekkor, s hogy gyűjtésének egészét Kriza János kezébe adta-e. Fontos kérdés lenne annak kiderítése is, hogy Ürmösi Sándor miért nem önállóan próbálkozott meg a gyűjtemény kiadásával. Az eddigi adatok alapján azt feltételezhetjük, hogy az olvasótársaságbeli részvétel, az ott megjelent kéziratos és nyomtatott munkák ösztönözhették Ürmösit arra, hogy munkáját is a kolozsvári kollégiumhoz kötődő, ekkor kolozsvári lelkész és tanár Krizának adja át. Ha ez valóban így volt, az egy újabb lépéssel * 142 Kriza, 2013. 596. p. (Az eredeti részt Id. MTAKK. írod. 4-r. 415. 29V-30.) 142 Magam, az eddig feltárt források alapján azt gondolom, hogy általában Kriza János gyűjtőhálózata (és Olosz Katalin kutatásai alapján más 19. századi erdélyi gyűjtők) esetében inkább valószínűsíthető egy olyan gyűjtési mód, amikor a helyszíni, minél pontosabb lejegyzést egy otthoni letisztázás követett, mint egy teljesen új szöveg emlékezetből való megkonstruálása. Eddig nem találtam egyetlen olyan nyomot sem, ami arra mutatott volna, hogy ne helyszíni gyűjtés és lejegyzés előzte volna meg a később elküldött (vagy publikált) szöveget. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez a kérdésfelvetés (amibe most magam is belekerültem) önmagában problémás, mivel olyan, elsősorban 20. századi gyűjtésre vonatkozó kategóriarendszerbe kényszeríti bele (és ez alapján ítéli meg/el) a 19. század közepi szövegeket és gyűjtőket, amelyek a korszakban, ebben a formában irrelevánsak, illetve amelyek egy 19. századi népköltészeti korpusz teljességét értelmezni akaró nézőpontból feleslegesek is. Kriza, 2013.595. p. ■-M Kriza, 2013.594-597. p. ■is Székely Ádám Erdélyi Jánosnak. Pest, 1846. július 12-13. - SZAKÁL, 2012. 57-58. p.
