Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Demjén Balázs Ádám: Adalékok a Rákóczi-szabadságharc és a román felekezetiség kapcsolatához, különös tekintettel a nagyberivói Boér családra
Adalékok a Rákóczi-szabadságharc és a román felekezetiség kapcsolatához 19 császáriak általi megvesztegethetetlenség, amelynek záloga a stabil anyagi háttér - háborús időkben ehhez a gabonakereskedelmen keresztül vezetett az út. Utószó A Rákóczi-szabadságharc és a románság kapcsolatát család-, vallás- és diplomáciatörténeti megközelítésből vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az erdélyi, moldvai és havasalföldi oláhok döntő többsége II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem pártjára állt. A Rákóczi által 1703-ban kiadott türelmi rendelet hatására a még csupán évtizedes skizmatikus trauma - azaz a görögkatolikus egyház elsősorban a bécsi udvar által szorgalmazott, 1697-es gyulafehérvári zsinati megalakulása Theophilus püspökkel az élén, mely az ortodoxoktól való elszakadáshoz vezetett - ellenére mind a hagyományos görögkeleti, mind az újonnan létrejött unitus egyház képviselőinek többsége Rákóczi fejedelem mellé állt a császáriakkal szemben. A moldvai és a havaselvei román ortodox klerikusdiplomaták (mint például David Corbea brassói születésű, későbbi havasalföldi pap-kancellár - logoföt -, majd I. Péter orosz cár magyarországi diplomatája) pedig Magyarországon és Erdélyen kívül is igyekeztek előmozdítani a szabadságharc ügyét. A nagyberivói Boérok korabeli családtörténetén keresztül a szabadságharc melletti kiállásáról kaphattunk képet - helyi szinten és külföldi követségben egyaránt. E család Fogarasföldön, ifj. Boér Miklós 1675-ös, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem (1661—1690) általi kinevezése óta a szabadságharc időszakáig megszakítás nélkül kapitányi és vicekapitányi pozíciókat betöltő, az árutermelés és a háborús gabonakonjunktúra révén meggazdagodó família volt. Legtehetősebb tagja, Boér Sámuel 1709-ben 104 örökös jobbággyal bírt, illetve Kárpátokon túli birtokai révén Constantin Bräncoveanu havaselvi vajdával (1688- 1714) is szoros kapcsolatban állt. A helyi politikai életben való részvételüknek ékes példája a Boér Tamás kezdeményezésére 1705 decemberében, a család több tagja és más környékbeli, befolyásos nemesek által is aláírt fogarasföldi petíció, amely a szabadságharc érdekeivel szemben saját személyes számításaikat előtérbe helyező aláírókat egyházukból való kiközösítéssel sújtja. A külföldi követjárásban való részvételt jól szemlélteti Boér Jánosnak, Zrínyi Ilona egykori pohámokmesterének az 1706-os, Pápai János konstantinápolyi követ oldalán; illetve Boér Gábor 1708-ban, a Moldvába menekült erdélyi nemesek körében teljesített követjárása. Pápai és Boér János követsége eredményesen egyeztetett a Portával Rákóczi Moldván keresztüli szállításainak és levelezéseinek ügyében. Boér Gábor deputációjának ugyanakkor az exulánsokkal való kapcsolattartáson túl nem sikerült tömeges hazatérésre, illetve érdemi részvételre sarkallni őket a felkelésben. Az 1965-ben B. Boér Géza budapesti görög katolikus pap hagyatékából a Magyar Országos Levéltár állományába vették a család iratanyagát (P 1979-es fond), amely az 1994-ben történt katalogizálást leszámítva eddig érintetlen volt. Ezek az iratok egy, a magyar és a német mellett már román nyelven (és immár latin betűkkel!) is író, 1701-es görögkatolikus hitre térése ellenére Rákóczi mellett következetesen állást foglaló, Fogaras vidéki nemesi családról tanúskodnak. A felkelés melletti kiállás egyik fő oka esetükben a birtokokon és a fogarasi kapitányi címeken keresztül az Erdélyi Fejedelemséghez 1690 előtt kialakult kötődés. A másik pedig császáriaktól való anyagi függetlenség, melyet elsősorban a háborús időkben kurrens gabonakereskedelem biztosított számukra. A Boér család állásfoglalása azért is
