Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ruzsa-Nagy Zoltán: Az egyházfegyelem gyakorlata a Kecskeméti Református Egyházközségben a 18. században

32

Egyháztörténeti Szemle XVIII/2 (2017)

számíttassanak a keresztyének közé, másfelől, hogy a gonosz „megszokása” folytán a jó erkölcs meg ne romoljon, harmadszor, hogy a vétkeseket bűnbánatra indítsa.7

Kálvin a bűnöket két csoportra osztotta: magán vagy rejtettebb bűnök, melyekkel szemben a „szelíd és atyai” dorgálás elegendő, hogy a bűnöst megtérésre indítsa, míg a nyilvános - cégéres — bűnök elkövetőjével szemben nem elegendő a dorgálás, hanem azt ki kell zárni az úrvacsora közösségéből, amíg az egyház előtt bűnbánatot nem tart és a botránkozásra okot adó magatartását meg nem szünteti.7 8 Ugyanakkor Kálvin óva int a túlzott büntetéstől, mivel az nem igaz bűnbánathoz, hanem vagy képmutatáshoz, vagy a legnagyobb kétségbeeséshez vezethet.9 Az egyházi fenyíték alól még az uralkodók sem kivételek.10

Az európai protestáns egyházak kora újkori presbitérium (konzisztó- rium) általi egyházfegyelmezését vizsgáló nemzetközi szakirodalom nem csupán a külső viselkedés normáinak betartását kikényszerítő intézménynek látja a presbitériumokat, hanem azok pásztori szerepét is kiemeli. A

16. századi genfi konzisztórium az excommunikációt nem pusztán büntetésként, hanem teológiai céljának megfelelően a bűnös megtéréséhez vezető eszközként alkalmazta.11

Magyarországon a felső-dunamelléki kerületben az 1623. szeptember

13-án tartott komjáti zsinat kánonai III., lelkipásztorokról szóló részének XXXIV-LXI. pontjai tartalmazzák az egyházfegyelmi rendelkezéseket.12 * * * * A kánonok mögött álló Samarjai János ágendás könyve is foglalkozik az egyházfegyelem gyakorlásával és a bűnösök visszafogadásával. A szatmárnémeti nemzeti zsinat végzéseit összegző Geleji kánonok 43. és 44. pontja tartalmazza az egyházfegyelmi rendelkezéseket. A 17. században, pontosabban ott ahol nem alakult meg presbitérium, az egyházfegyelmezés alsó fokon a lelkész feladata volt, melyet a patrónus vagy más helyi hatóság karhatalmára támaszkodva gyakorolhatott.18 A lelkész egyházfegyelmi tevékenységét azonban erősen korlátozta a nemesekkel szembeni fellépés nehézsége (akik a vármegye joghatósága alá tartoztak), a gyülekezettől való egzisztenciális függése, továbbá a papmarasztás intézménye. A lelkész egyházfegyelmező munkáját erősítette az évenkénti esperesi vizitáció, mely egyházfegyelmi kérdéseket is vizsgált, mind a gyülekezetre, mind a lelki- pásztorra vonatkozóan. A lelkipásztor is a minősített egyházfegyelmi eseteket az egyházmegye elé kellett hogy terjessze.1« Az erdélyi küküllői egy7 Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere. Ford.: Czeglédy Sándor - Rábold Gusztáv. Pápa, 1909-1910. (továbbiakban: Kálvin, 1909-1910.) IV. 12. 5.

8 Kálvin, 1909-1910. IV. 12. 7.

9 Kálvin, 1909-1910. IV. 12. 8.

10 Kálvin Theodosius császár példájára hivatkozik, aki Thesszalonika lakóinak meggyilkolásáért kellett nyilvános bűnvallást tartson Ambrosius püspöknél. Kálvin, 1909- 1910.

11 A nemzetközi szakirodalom rövid ismertetését bővebben lásd: Kiss, 2011. 25-28. p.

12 Közölte: THURY ETELE: A Dunántúli Református Egyházkerület története. Pozsony,

1998. (Csallóközi Kiskönyvtár) (továbbiakban: THURY, 1998.) I. 465-473. p.

*3 Illyés, 1941.80. p.

*« Ld.: Egyházi Kánonok, melyet részint á magyarországi, részint az erdélyi régi kánonokból egybegyűjtött és a kor kívánatéhoz képest több másokkal is bővített és kissé