Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Zsinatok a Csanádi egyházmegyében a 19–20. században. Szerk.: Zakar Péter [ismertetés]
130 Egyháztörténeti Szemle XVIII/1 (2017) vánta elérni. A papságot nemcsak a lelkipásztori feladatok precíz ellátására, de erkölcsi példamutatásra, ennek megfelelő életvitelre figyelmeztették, továbbá egyes teológiai elhajlásokkal kapcsolatosan az egyházi tanítások pontos szem előtt tartására is, különösen a tanulóifjúság iskolai oktatása irányában. Az 1848-as nemzeti zsinat előkészületeként tartott tanácskozások időszakában sokáig Lonovics József püspök (1834-1848) állt az egyházmegye élén. Lonovics szónoklatai és közszereplései miatt népszerűségnek örvendett, illetve 1840-1841-ben diplomáciai feladatokat is ellátott, amikor a pápánál járt a vegyes házasságok ügyében kialakult konfliktus lezárása érdekében, de Zakar meggyőzően mutat rá, hogy „valójában a korabeli konzervatív papság rendkívüli tehetséggel megáldott tagja volt” (23. p.), akinek kevéssé volt ínyére, hogy „Pest mellett Temesvár vált a liberális és radikális papság egyik fellegvárává”. Az 1848-as egyházi tanácskozások a forradalmi eszmék egyházon belüli térnyerésének egyik leginkább látványos és így az utókor számára is tanulmányozható fórumai lettek. Zakar Péternek számos kutatása és publikációja foglalkozik a témával, érezhető otthonossággal tájékoztatja olvasóit a Csanádi egyházmegyében történtekről, illeszti bele a térségben zajló folyamatokat a negyvennyolcas egyház- történet folyamataiba. Ezek a tanácskozások különösen a kötelező cölibátus eltörlésében, valamint a demokratikus egyházreformban látták a katolikus egyház továbblépésének, „idők szavához” való alkalmazkodásának zálogát. Magyari Alajos és paptársai nyilvános beszédekben, sajtócikkekben, illetve valódi programpontok megfogalmazásában öntötték formába a tekintélyes számú liberális lelkipásztor igényeit, amelyeket Lonovics fokozódó nehézségekkel próbált meg csitítani, s egyfajta „előre menekülés” stratégiáját követte a megyei zsinat összehívását illető - radikális papok által is megfogalmazott - követelés kielégítésével. Az egyházmegyei szintű tanácskozásokkal inkább csak a nemzeti zsinat várható radikális, egyre több egyházkerületben tartott papi gyűlés követeléseinek igyekezett elébe menni. A szerző részletesen bemutatja és elemzi a püspök pozícióinak gyengülését önmagában demonstráló összejöveteleken elhangzottakat, különösen az 1848. június 15-én tartott temesvári pap-gyűlés által elfogadott Csanádi pontokat (35-51. p.), abban Magyari mellett Hegedűs Pál egyházmegyei hittanár és Pfeiffer József szerepét. Meggyőzően érvel amellett, hogy a Csanádi pontok „az 1848-ban kidolgozott zsinati javaslatok közül a legátfogóbb reformkoncepciót képviselik”. (49. p.) Kitér a radikális papi követeléseket megfogalmazó sajtó- és röpirat-irodalomra, a papság közéletipolitikai aktivitására, jól illesztve mindebbe a Csanádi egyházmegyéhez kötődő személyeket és eseményeket. A június végén egri érsekké kinevezett Lonovics távozását, illetve az egyházmegye kormányzatát ténylegesen átvenni nem tudó Horváth Mihály püspöki kinevezését követően tartott espereskerületi gyűlések jórészt az egyház radikális megújítását szorgalmazók, valamint az önvédelmi háborút vállaló magyar liberális állam melletti demonstratív fellépések fórumai lettek. A közölt teijedelmes forrásanyag (133-185. p.) a lázas hangulatú, valóban forradalmi idők dokumentációja (javaslatok, levelezések, jegyzőkönyvek, óvások stb.), reprezentatív válogatása azt mutatja, hogy még az előkészületi fázisban is milyen mélységig kavarta fel a polgári átalakulás a katolikus egyház belső életét (Zakar újra
