Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Demjén Balázs Ádám: Adalékok a Rákóczi-szabadságharc és a román felekezetiség kapcsolatához, különös tekintettel a nagyberivói Boér családra

10

Egyháztörténeti Szemle XVIII/1 (2017)

magyar nemességet, sőt Rákóczi fejedelem közvetlen környezetét is megosztotta: a protestáns Ráday Pál (1677-1733) kancellár például az ortodoxokat támogatta e kérdésben, s a maga részéről nem kívánt teret adni semmilyen tiltakozásnak az unitusok részéről.34 35 A görögkatolikusok és görögkeletiek között feszülő ellentétek ekkor már a hadszíntéren is megmutatkoztak. A szabadságharc mellett álló, de magukat immár többnyire tolvajlásból fenntartó csoportok - mint a marosszéki Vasile Negru vagy a Barnaságban és Háromszékben tevékenykedő Bucur Cimpeanu kapitány - egész falvakat fosztottak ki, s ennek keretében általában a román unituso- kat is bántalmazták, fokozva ezekkel az akciókkal az amúgy is megosztott románság széttagoltságát. Nagyrészt ez okozta azt is, hogy 1709-re a román kötődésű mozgalmak társadalmi bázisa jobbára kimerült, s ettől fogva egyre kevesebb oláh katonával találkozhatunk a szabadságharc résztvevői között.33

A román görögkeleti klerikusok diplomáciai tevékenysége

A román egyháziak révén folytatott külpolitikai kapcsolatok mindenesetre még 1707-ben is aktívak maradtak: közbenjárt a szabadságharc ügyében Damaschin, a Havasalföld és Moldva határán fekvő, de még előbbihez tartozó Ramnic érseke, valamint David Corbea (7-1707) pap-kancellár (logofát) is, ő a havasalföldi vajda követeként Nagy Péternél interpellált a magyar ügyben.36 37

Corbea régi brassói előkelő román nemesi család sarjaként szülővárosa császári kézre kerülése után, 1688-ban költözött Bukarestbe. Először Mihai Cantacuzino fővezér szolgálatában állt, aki később beajánlotta Bráncovea- nunál. 1702-1705-ig a vajda követeként tevékenykedett a cári udvarban, feladatául Nagy Péter meggyőzését kapta, hogy megszervezze a keresztény államok Oszmán Birodalom elleni összehangolt beavatkozását.3? A Portán szemet szúrt a törökellenessége, ezért visszarendeltették Bráncoveanuval, ám 1707. április 20-án a cár többszöri puhatolózás után szabályosan „kikérte” őt a vajdától. Ekkortól lett orosz udvari tanácsos, illetve a Moldvával, Havasalfölddel és Magyarországgal kapcsolatos ügyek felelőse. Második magyarországi útjáról visszatérve váratlan betegségben hunyt el 1707.

34 Tóth András: Az erdélyi román kérdés a XVIII. században. Bp., 1938. 22. p.; I. TÓTH ZOLTÁN: Az erdélyi román nacionalizmus első százada. Bp., 1936. 61. p. Itt jegyezzük meg, hogy különösen a 1950-es évek „nemzeti kommunista” jelzővel illetett (eszmeiségét tekintve Kari Kautsky-fordításokon alapuló, így leginkább poszt-ausztromar- xistának mondható), Mód Aladár nevével fémjelzett történetírásában terjedt el azon sarkított kategorizálás, mely szerint az ortodoxok és a protestánsok valamennyien Rákóczi hívei - míg a római és görögkatolikusok kivétel nélkül az udvar pártfogói lettek volna. Utóbbira kiváló ellenpéldát szolgáltat a már említett nagyberivói Boérok szabadságharc melletti kiállása. (Ld. alább.)

35 Papp-Barta, 2003. 289. p.; CSEREI Mihály: Erdély históriája, 1661-1711. Sajtó alá rend.: Bánkúti Imre. Bp., 1983. (Bibliotheca Historica) (továbbiakban: Cserei, 1983.) 398. p.

36 Cernovodeanu, 1980.67. p.

37 Oltean, Vasile: „Oamenii lui Bráncoveanu” din íjcheii Bra§ovului. In: Ziarul Lumina (Edifia de Transilvania), 2010. augusztus 16. Online: http://ziarullumma.ro - 2015. január.