Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 1. szám - „A KATEDRÁRÓL” - Szabó Csaba: Balogh Margit újabb Mindszenty monográfiája

98 Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016) Cheli, valamint Zágon József kíséretében a budapesti Szabadság térről, minden kitérő nélkül, a bécs-schwechati repülőtérre autózott. Bécsből a menetrend szerinti géppel még ugyanazon a napon Rómába távozott, de nem ott telepedett le. Alig egy hónap múlva, 1971. október 23-án, este 11 óra körül visszatért Bécsbe. Az esztergomi érsek joghatósága alatt álló Páz- máneumba költözött be. A bécsi magyaroknak Szent Erzsébet ünnepén, november 19-én mutatkozott be. Három és fél év volt még hátra Mindszenty József életéből, ami főleg emlékiratainak gondozásával és külföldi lelkipásztori látogatásaival telt. Amerre járt a világban, mindenütt köré sereglettek a helyi emigráns magyarok. Útmutatását várták. 1973. november elején szózatot intézett a nyugati magyarsághoz: „Hűséggel az Egyház fejéhez és a történelmi magyar hazához, szenvedő népemnek, a magyar püspöki karnak, főegyházmegyém papjainak és híveinek, s mezsgyéken innen és túl, a tengereken is túl a hontalanoknak, ez az üzenetem: [...] Százados, tragikus és hősies küzdelmekben hazát vesztettünk: majdnem csak talpalatnyi földünk maradt. Okait tudjuk. Többszázados törökdúlás ment át rajtunk és a nemzet testén hordta súlyos következményeit: az elernyedtséget, a betelepüléseket. 1849-ben saját dinasztiánk tiport el bennünket orosz csizmával. A végzetes Trianont követte a még végzetesebb kiszolgáltatásunk Yaltában és 1956-ban a nemzetgyilkos kommunista rendszernek. Ebbe a minket perzselő tűzvészbe persze mi magunk is beledobtuk száraz és mindig újra meggyújtott gerendáinkat: hitetlenségünket Istennel, szószegésünket és árulásainkat egymással szemben, káromkodásunkat, közéleti könnyelműségünket és legutóbb azt, hogy népünk kényelemszeretetből segédkezet nyújtott a magyarság termésének alattomos lekaszabolásához. 1956 és 1971 között pártsegédlettel hárommillió és százötvenezer magyart gyilkoltak le anyaméhben. Ez a csonkaország lakosságának egyharmada; 22 szultán nem tett ekkora kárt a magyar népességben, mint amekkorát tettek ezek az esztendők. És ki tudja, egyedül a jó Isten, talán még el sem értünk a vészkijárathoz. [...] Köszönöm a derék magyar népnek, hogy rabságomból 56-ban kiszabadított. Büszke emlékként viszem a sírba a tudatot, hogy népem szabadított ki, és nem az elítélésből és rehabilitációból egyaránt taktikai játékot űző, idegenből idetelepített hatalom. Köszönöm az Egyesült Államok elnökének a nobilis befogadást és annak meghosszabbítását. A követség vezetőinek, a követség összes tagjának is előzékeny j óságát. Vagyonom, miről végrendelkezzem, nincs. Nem fáj; kifosztottak, ahogy elszegényítették népemet. Nemzetemnek: maradjatok a romló világban hűek Istenhez, hitetekhez, hazátokhoz, a magyar múlthoz, történelemhez és a magyar nyelvhez. Ez természeti jogotok és kötelességetek. Ne járjatok haza. Ne pénzeljétek elűzőiteket, a nemzetirtókat. De térjetek haza - ne olvadjatok be - amikor a hit és magyarság napja felkél otthon. Addig igen fontos a magyar iskola és családlátogatás. [...] Találjunk egymásra a szétszórtságban és fogjunk össze, mert nemcsak „ősei” de testvérei is vagyunk egymásnak. Ne csak anyagilag segítsük egymást, de lelkileg, szellemileg is, megmaradni magyarnak. Az, aki ma­

Next

/
Oldalképek
Tartalom