Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jávor Miklós: A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházakban 1956 után
A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése 1956 után 67 az 1948-ban kötött egyezmény alapján. Számunkra az egyezmény nem manipuláció, hanem az Istenre figyelő hit döntése volt. Pontosabban úgy lehetne kifejezni, hogy nem is egyházunk akkori vezetői döntöttek, hanem a Szentlélek által megvilágított lelkű emberek felismerték Isten döntését és azt alázatosan elfogadták. ”5® Hasonló szélsőséges irányba mutatott dr. Esze Tamás, a dunamelléki egyházkerület főgondnokának felfogása is, aki székfoglaló beszédében egyértelműen kijelentette: „Az emberiség és a magyar nép számára nincs más kiút, csak a szocializmus.”59 Az Evangélikus Egyház és az Állami Egyházügyi Hivatal közötti tárgyalások* 59 60 befejező nyilatkozata pedig leszögezi: „A Magyarországi Evangélikus Egyház Isten akaratának vallja és fogadja el, hogy Isten igéjének hirdetését és a szentségek kiszolgáltatását a szocializmus politikai, társadalmi és gazdasági rendjében végzi.”61 A forradalom leverését követően kulcsfontosságú volt a magyar protestantizmus nemzetközi kapcsolatrendszerének újraszabályozása, természetesen a hatalom érdekei szerint. 1957- július 30. és augusztus 5. között Muraközy Gyula és Pákozdy László Márton professzorok részt vettek az USA-ban, New Havenben, az Egyházak Világtanácsa központi Bizottságának ülésén, ahol visszautasították a Magyar Református Egyház belügyeibe való nyugati intervenciót. Figyelmeztették az egyházak világtanácsát, ha az „a nyugat politikai fegyverébe válik”, a Magyar Református Egyház tagviszonyát megszünteti.62 * A belügyekbe való „nyugati beavatkozás” megszüntetésére az Egyetemes Konvent elnökségi tanácsa nyílt levélben is felszólította az Egyházak Világtanácsát, kihangsúlyozva, hogy a Magyar Református Egyház minden vezetője szabályosan tölti be tisztségét, legitimációs problémákkal pedig nem az 1957-es, hanem az 1956-ban rövid ideig Ravasz László vezette egyház küzdött.^ A New Haven-i ülés további jelentőségét vizsgálva szükséges rámutatnunk a kádári hatalom által különösképpen és hangsúlyosan a megtorlás évei alatt használt egyházpolitikai (vagy inkább egyházüldözési) módszer egyik központi elemére. A Magyar Katolikus Egyházat, mint az ország legnagyobb lélekszámú keresztény felekezetét 1956-ot követően az újjászerveződő kommunista államhatalom továbbra is a szocialista rendszer első számú ellenségeként és a reakció zászlóvivőjeként tartotta számon, ezért annak gyengítése céljából politikai töltettel felruházva modernizálta a magyar történelem több jelentős korszakában felbukkanó katolikus58 Győiy Elemér püspök püspöki jelentése a dunántúli egyházkerület közgyűlésén. In: Reformátusok Lapja, 1957. december 15. 59 Dr. Esze Tamás székfoglaló beszéde a dunamelléki egyházkerület rendkívüli közgyűlésén. In: Reformátusok Lapja, 1958. március 2. 60 Az Állami Egyházügyi Hivatal az Evangélikus Egyház felső vezetésében 1956 októbere és novembere folyamán bekövetkezett változásokat nem ismerte el, mivel azokhoz az 1957. évi 22. számú törvényerejű rendelet értelmében Elnöki Tanács nem járult hozzá. A restauráció zavartalan lebonyolítása érdekében a Művelődésügyi Minisztérium 1957. november 27. és 1958. június 24. (Ordass eltávolítása) között Gmák Károly személyében miniszteri biztost nevezett ki az evangélikus egyház törvényes működésének (lényegében a restauráció levezénylésének) felügyeletére. Ld.: GrnáK, 1957. 61 Az Evangélikus Egyház és az Állami Egyházügyi Hivatal közötti tárgyalások befejező nyilatkozata. In: Evangélikus Élet, 1958. január 26. 62 MNL. OL. XIX-A-21-C. 16. dob. 030/7. 68 Reformátusok Lapja, 1957. október 28.
