Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jávor Miklós: A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházakban 1956 után
A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése 1956 után 61 házakkal kötött megállapodásokat az 1956 október 23.-Í állapotoknak megfelelően. Az állam és az egyházak között felmerülő kérdéseket a jövőben is tárgyalások és megegyezések alapján kívánja rendezni.”33 1957- január 16-án - ezúttal már a Kádár-kormány nevében kiadott - újabb sajtóközlemény jelent meg a Népszabadságban, amely a reakciósként megbélyegzett egyházak elleni nyílt hadüzenet volt. Magabiztos, már-már fenyegető hangvétele hűen tükrözi a kádári hatalom egyre szilárdabb helyzetét: „a kormány törvényes felelőssége tudatában nem tűrheti, hogy bármely vallásfelekezet egyházának bármely szervét vagy funkcióját bárki is a Magyar Népköztársaság törvényes rendje ellen irányuló politikai reakció céljainak szolgálatába állítsa. Megengedhetetlennek tartja a kormány azt is, hogy az egyházak tagjai közül valakit is az egyházi funkciók vagy szolgáltatások tekintetében haladó politikai nézetei miatt az ország törvényét sértő módon hátrányos megkülönböztetésben részesítsenek. ”34 A református egyházban lényegében már 1956 decemberében megkezdődött a restauráció. A forradalom hanyatlásával párhuzamosan fokozódó nyomás és káosz hatására 1956. december 21-én a zsinati tanács kijelentette, hogy a Magyar Református Egyház nem tekinti Ravasz Lászlót a zsinat és a konvent törvényes elnökének. Az Egyetemes Konvent Elnökségi tanácsa 1957. január 16-án határozatot adott ki, mely szerint az egyházon belül az 1956. október 23-i státuszt kell visszaállítani. Ezt a konventi elnökség 1957. február 18-án körlevél formájában is megerősítette: „Szükségesnek tartjuk a Magyar Református egyház éles elhatárolását az ellenforradalmi törekvésektől. A konventi elnökség nem fogadja el a felvetett általános tisztújítás erőszakolását, mint egyházi törvényeinkkel ellenkezőt.”35 Megkezdődött a megújulási mozgalom által elért egyházkormányzati és egyházpolitikai (továbbá lelkiségi, teológiai) eredmények drasztikus felszámolása. Az intézkedések eredményeként Pap László minden egyházi tisztségéről lemondott, Ravasz László pedig 1957 februáijában Leányfalura költözött vissza. 1957 márciusától a Magyar Református Egyház sorra hívta össze a kádári restaurációt kiszolgáló egyházkerületi értekezleteit, amelyeken a hatalom által elvárt és irányított döntések születtek. Elsődleges teendőnek a forradalom időszaka alatt hozott személyi döntések felülbírálását tekintették, amely természetesen egyet jelentett a (régi)-új állampárti diktatúrát kiszolgálni kész vezetők egyházkormányzati újrapozícionálásával. A forradalom alatt megválasztott egyházi vezetők eltávolításának törvényi és jogi hátterét az 1957. évi 22. számú törvényerejű rendelet biztosította, melynek értelmében az egyházakon belüli változások keresztülviteléhez (pl. új püspök kinevezése) a hivatalos állami vezetést képviselő Elnöki Tanács előzetes hozzájárulása és engedélye szükségeltetett^6 A törvényt visszamenőleges hatállyal is alkalmazták, ami lehetővé tette, hogy a kádári hatalom bármilyen, korábban bekövetkezett személycserét törvénytelenné minősítsen. Ennek fényében legelőször a sza- 33 34 35 33 Népszabadság, 1956. november 28. 34 Népszabadság, 1957. január 6. 35 MNL. OL. XIX-A-21-C. 16. dob. 030/7. 36 Rajki ZOLTÁN: Az állam és az egyház kapcsolatának jellemző vonásai a Kádárkorszakban. In: Egyháztörténeti Szemle, 2002. 2. sz. 74-86. p. (továbbiakban: Rajki, 2002.)
