Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jávor Miklós: A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházakban 1956 után
58 Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016) Intézőbizottság alakult. Az intézőbizottság mindenekelőtt kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Magyar Református Egyház zsinata és egyetemes konventje törvényes elnökének ma is dr. Ravasz László püspököt tartja, aki ezekről a tisztségekről csak politikai kényszer hatására volt kénytelen lemondani [...] Az értekezlet kimondta az általános tisztújítás szükségességét, hogy a gyülekezetek a református egyház zsinatpresbiteri elveinek megfelelően szabadon választhassák meg tisztségviselőiket.20 Pap László helyzetismertetése során tájékoztatta a közvéleményt arról is, hogy a református egyház szervezeti és lelki irányítását Ravasz László, Pap László, dr. Kardos János főgondnok vették át. Ezt követően Ravasz László intézett rádióbeszédet a magyar néphez, amelyben teológiai párhuzamokkal bőségesen alátámasztva a forradalom célkitűzései mellett egyértelműen állást foglalt: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfol- tatik meg. Valamit vet az ember, azt araija is. Üdv azoknak, akik igazságot és szeretetet vetnek!”21 Ennek alátámasztására és a jobb megértés érdekében idézzük Ravasz Lászlót, aki emlékirataiban így gondolt vissza az 1956-os református megújulási mozgalomra: ,A megújulási mozgalom időileg egybeesett a nemzeti forradalommal, de érzelmi egybehangzáson kívül más kapcsolat nem volt köztük. Az egyházi mozgalomban részt vettem, mert segíteni kellett. Égett a ház. Nem törődtem azzal, hogy a tűzoltókat néha gyújtogatás vádja alatt becsukják. Életemben sok dolgot rosszul csináltam s tévedtem a forradalom idején is. De erőszakkal senki sem tehet azzá, ami nem vagyok és nem voltam: ellenforradalmár.”22 * Ravasz László 1956. november 13-án a budapesti Abonyi utca 21 szám alatt tartott intézőbizottsági ülésen körlevél formájában további állásfoglalást tett a református megújulás irányvonala mellett, és önkéntes távozásra szólította fel a diktatúra egyházon belüli képviselőit: „Kérjük mindazokat, akiket a közfelfogás a felszámolandó egyházkormányzati rendszer harcosának, jellegzetes képviselőjének tart, álljanak félre önként, és ne akadályozzák a kibontakozást. Ha ez nem történnék meg, az illetékes testület bármely tagja vesse fel velük szemben a bizalmi kérdést.” A körlevél ugyanakkor leszögezte: „Ez a mozgalom nem politikai, és az országos politikának nem függvénye. De hangsúlyozni kívánjuk, hogy hazánk szocialista átalakulását helyeseljük és elősegítjük. Elvetünk minden restaurációs gondolatot és kísérletet. A dolgozó nép pártján állunk. Rendet, munkát, termelést akarunk, és mindenben örömmel szolgálunk. Az állammal 1948-ban kötött egyezményt megtartjuk. ”23 Hasonló folyamatok és történések zajlottak le az evangélikus egyházban is. Az evangélikus egyház az enyhülés légkörét kihasználva már 1956 augusztusában elérte, hogy egy a Magyar Evangélikus Egyház, a Lutheránus Világszövetség, az Egyházak Világtanácsa, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal között létrejött úgynevezett „négyosztatú megállapodás” keretein belül Ordass Lajos rehabilitációja végre megtörténjen. 1956. október 9-én a galyatetői ülést követő országos esperesi értekezleten Ordass Lajos püspök a megújulás szükségessége mellett foglalt állást, ami ekkor még elsősorban a 48-as egyezményben rögzí20 Reformáció, 1956. november 4. 21 MNL. OL. XIX-A-21-C. 16. dob. 030/4. 22 Ravasz László: Emlékezéseim. Bp., 1992. 392. p. ** Ravasz, é.n.
