Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 4. szám - RECENZIÓK - Máté Gábor: Varga Szabolcs: A magyaregregyi Mária-kegyhely és búcsú története
Varga Szabolcs: A magyaregregyi Mária-kegyhely és búcsú története. Magyaregregy, 21. Századi Magyaregregyért Alapítvány, 2014. 102 old. Varga Szabolcs könyve egy eddig tudományosan alig vizsgált búcsújáróhely, a magyaregregyi szentkút kialakulásának körülményeit és történetét tárja elénk. Ezt megelőzően egyetlen tanulmány, Hal Pál 1942-ben megjelent rövid írása foglalkozott az egregyi szentkút történetével. Varga Szabolcs könyve már ezért kiérdemli az úttörő munkáknak járó figyelmet és megbecsülést, de a könyv nemcsak újdonság értéke miatt fontos. Betekintést enged egy változó társadalmi miliőbe, elénk tálja azon társadalomtörténeti és társadalom-néprajzi kérdéseket is, amelyek egy szent hely keletkezésének, virágzásának és elvirágzásának történetéhez szorosan kapcsolódnak. A könyv tudományos jegyzetapparátussal ellátott, olvasmányos jellegű mű, amit számos illusztráció tesz még érdekesebbé és a nagy- közönség számára is élvezetessé. Az egregyi búcsú viszonylagos ismeretlensége miatt először foglaljuk össze a vele kapcsolatos legfontosabb ismereteket. A regionális szerepkörű, Kisasszony napján tartott (augusztus 8), zömében baranyai és tolnai zarándokokat fogadó kegyhely kialakulása egy csodás forrásfakadáshoz és gyógyuláshoz köthető. Az esemény 1856-ban történt, egy évvel később már zarándokok jelentek meg a forrás körül, melyek száma évről évre gyarapodott. A szentkút keletkezése és kultuszának kialakulása más búcsújáróhelyekhez viszonyítva későinek számit. A helyi plébános Jankó János felkarolta a szentkút ügyét, részben a kárászi plébánia lelki és anyagi épülésének zálogaként tekintett rá. Az egyházi elöljáróság részéről egyébként a csatkai búcsúhoz hasonlóan sokáig bizalmatlanság vette körül. Talán ennek tudható be, hogy a 19. században nem vált igazán jelentős búcsújáró hellyé. Jankót követően több kiváló plébános is felismerte a búcsú fontosságát, a 20. század kiemelkedő formátumú papjai Szentes Károly, Vitéz Kun Lajos és Werner Imre voltak, akik a kegytemplom bővítésén, a rendezett és vonzó körülmények fenntartásán munkálkodtak. A búcsú különös módon épp a magyar történelem egyik legviszontagságosabb korszakában, a Rákosi- rendszerben volt népszerűsége csúcsán. Ebben az akkori plébános, Szentes Károly szervezőkészsége és a hívek rendszerrel szembeni passzív ellenszegülése is szerepet játszhatott. A búcsújáróhely vonzereje a Mecsekhát (Hegyháti-járás) és a Kapós-völgy magyar közösségeiben volt a legerősebb, de a mecseki sváb és cigány közösségek is előszeretettel látogatták a festői völgyben megbújó kegyhelyet. A munka alapvetően írásos források alapján rekonstruálja a szentkút kialakulását, a búcsújárás körülményeit. A szerző a Pécsi Püspöki Levéltár és a kárászi plébánia iratanyagából merített. A legtöbb információt a kárászi Historia Domus értékes feljegyzései szolgáltatták. Szerencsére a plébánosok igen nagy gondot fordítottak a búcsút érintő kérdések leírására. így is akadtak azonban hiátusok, vagyis írásos forrásokból meg nem ismerhető időszakok, amit a szerző egyéb forrásokkal igyekszik megvilágítani. A 20. századra vonatkozó történeti adatokat Varga Szabolcs néprajzi kutatással egészítette ki. Magyaregregyi, kárászi, vékényi adatközlőktől gyűjtött a búcsúra vonatkozó emlékanyagot. A búcsújárás forrásai között tarthatjuk
