Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 4. szám - BESZÁMOLÓK - Sas Péter: Hetven éve hunyt el Gyárfás Elemér (1884—1945), az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnöke
100 Egyháztörténeti Szemle XVI/4 (2015) Elmúlhatatlan érdemei vannak különösen az Accord (Egyezmény) létesítése körül. A Közgyűlés tagjai még élénken emlékeznek a harmincas évek táján az erdélyi róm. kát. Státus és az egyházmegyei alapok jogi helyzete ellen indított támadásokra és az ezek következményeképpen reánk kényszerített harcra. A harcot az Apostoli Szentszék és a román kormány között a Konkordátum kiegészítéseképpen létrejött Egyezmény zárta le, melynek az alapok vagyonának megmentése mellett legnagyobb jelentősége abban van, hogy az egyházmegye ősi intézményének, a Státusnak - illetve ettől fogva Egyházmegyei Tanácsnak - megszerezte az Apostoli Szentszék kifejezett elismerését, és ugyanakkor annak jogi alapját egy nemzetközi érvényű szerződéssel támasztotta alá. Ez az eredmény az Apostoli Szentszék hathatós támogatásán és boldog emlékű elődünknek, Mailáth püspöknek a szilárd helytállásán kívül dr. Gyárfás Elemér szorgalmának, tárgyalóképességének és tudásának köszönhető. A tárgyalások alakulását és kimenetelét nemcsak a katolikus közönség, hanem Erdély egész magyarsága feszült figyelemmel és aggodalmak között figyelte. És dr. Gyárfás Elemér tökéletes nyelvtudását, nagy jogi felkészültségét és tárgyismeretét teljes odaadással és szívós kitartással szentelte arra, hogy a reábízott feladatot a személyébe helyezett bizalomnak és várakozásnak megfelelő megoldáshoz juttassa. Mások vannak hivatva arra, hogy kiterjedt közéleti szereplésének az anyagát ismertessék. Mi sokszor megcsodáltuk sokoldalú tevékenységét, a részletekig menő tájékozottságát, bámulatos pontosságát és azt a könnyedséget, mely- lyel mindezt egyidejűleg végezte. Pontosságára talán legjellemzőbb életének utolsó írott dokumentuma, a gyászjelentés, melyben a saját maga fogalmazta szöveggel értesít haláláról. Utolsó szavaiban is a katolikus férfi, hívő lelke tárul fel előttünk: Suscipiat animam meam Christus qui te vocavit! Élete állandó munka, megállás nélküli tevékenység, örökös tervezés és végrehajtás volt. Közösségek és bajba jutott emberek ezer gondját vette magára, s talán a legkevesebbet a saját ügyeivel törődött. A munkában meghajszolt test pihenőre tért, s az események hatása alatt sokat szenvedő lélek töretlen hittel indult számadásra a teremtő Isten elé. Kegyeletes tiszteletadással áldozunk nagy halottunk emlékének, s amikor jeles érdemeit az egyházmegye történetének lapjaira feljegyezzük, az ajkain utoljára felhangzott imádság folytatásával búcsúzunk tőle: Pie Jesu Domine, dona eis requiem! Amen. (Sas Péter)
