Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - RECENZIÓK - Rosta Péter: Bertalan Péter: A Pálos rend és az állambiztonság küzdelme. Hálózatok szorításában.
Recenziók 131 perében a helyzetét nehezítették. A pálosszentkúti bejegyzésekből azt is megtudhatjuk, hogy az egyszerű emberek (a puszták népe) mennyire ragaszkodtak 1945 környékén is a vallásukhoz, egyházukhoz, nemzeti identitásukhoz. Páter Vezér Ferenc a front pálosszentkúti átvonulásának időszakában a rend fenntartása érdekében polgárőrséget szervezett, amit a perében súlyosan a terhére róttak. Azonban beigazolódott, hogy „a polgárőrséget mindig az illetékes szovjet parancsnokság engedélyével szervezték, és azt szigorúan ellenőrizték”(t69. p.). A Rendtörténeti összefiiggések című részben arról olvashatunk, hogy 1950. június 7-én és 9-én éjszaka kitelepítettek a rendházakból 320 férfi szerzetest és kb. 600-700 apácát. A Magyar Pálos Rend egyik kiadványában olvashatjuk: „Hatalmas robajjal álltak meg a teherautók a Pécsi Pálos Kolostor előtt, hogy a katonák és az államvédelmi hatóság emberei elfoglalják a rendházat. Aztán elindult a különféle szerzetesekkel és szerzetesnővérekkel feltöltött teherautók karavánja a Váci Püspökség felé.” A szerzetesek hősiesen tűrték a megaláztatásokat, egyikük még ezt is mondta az ávós tiszteknek: „Tőlem három dolgot nem tudnak elvenni: a hitemet, a magyarságomat és a jókedvemet.” 1950. június 18-ról 19-re virradó éjszaka csak Budapestről internáltak 2000 szerzetest és apácát. A betegápolással és tanítással foglalkozó szerzetesek és szerzetesnők hiánya igen súlyosan érintette a magyar egészségügyet és iskolarendszert. A megnyesett fa... című részben arról a korszakról olvashatunk, amely Mindszenty József esztergomi érseksége után következett. (Lékai Lászlónak, az új esztergomi érseknek volt a jelmondata: „A megnyesett fa kizöldül.”) A jelmondat arra is utal, hogy a diktatúra évtizedei alatt a Magyar Katolikus Egyház megsemmisítése nem sikerült a hatalomnak. A fa gyökérzete ellenállt, és tápláló forrása lett az új hajtásoknak. Az összegzésben (189-190. p.) a szerző nagyon tömören és lényeglátóan fogalmazza meg a rövid következtetést: „A pártállam nem tudta megtörni a Magyar Katolikus Egyház kemény gerincét és ugyanakkor rugalmas hálózatot alkotó szerzetesrendek ellenállását. Ez volt az alapja annak is, hogy a rendszerváltoztatás után a szerzetesrendek, köztük a Pálos Rend is, talpra tudtak állni.” A kötet végén Mellékletek találhatók, közöttük jelentések, intézkedési tervek, intézkedések, szembesítési, kihallgatási és gyanúsítotti jegyzőkönyvek, javaslatok szerepelnek. A korfestő dokumentumok között helyenként ma is ismert személyiségek nevei szerepelnek, ami összeköti a több mint fél évszázaddal ezelőtti szomorú eseményeket a mai korunkkal, illetve korunk még ma sem teljesen lezárt eseményeivel. A kötet címlapján a pálosszentkúti kegyhelytemplom egyik üvegablakáról látható egy kép, amely a felirat szerint Szent Özsébet, a Pálos Rend alapítóját ábrázolja. A „felirat szerint” - de nem a valóságban. Az üvegablak ügyes készítője ugyanis Páter Vezér Ferenc arcvonásait festette meg, de akkor az ő nevét még nem lehetett volna a kép alá írni. Ma már széles körben tudni lehet, hogy a színpompás üvegablakon a mártírhalált halt szerzetespap arcképe ragyog az odasütő Nap sugaraitól. A kiadó ezeket a szavakat írta az Utóiratban: „A pálos sors - a magyar történelem legnagyobb sodrású búvópatakjainak egyike.” A tudósként, oktatóként és könyvíróként egyaránt tehetséges Bertalan Péter elismerésre méltó módon, szakszerű tartalmú, érdekes és hiánypótló művet alkotott. (ism.: Rosta István)
