Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - RECENZIÓK - Erdős Zoltán: Gábor Csilla: Laus et polemia. Magasztalás és vetekedés közép- és kora újkori szövegtípusokban.
122 Egyháztörténeti Szemle XVII/3 (2016) a sajátjaikhoz szóltak, azokat kívánták megerősíteni addigi meggyőződésükben” (288-289. P-)Némi játékosság révén ehhez az egységhez csatlakozik egy fiktív vitahelyzet bemutatása is: az utolsó írás a Ponciánus császár históriájának gyulafehérvári és budapesti kéziratait elemzi, bemutatva a történet változatainak tipológiáját és allegorikus értelmezési lehetőségeit. A remek szerkesztésre jellemző, hogy a záró tanulmány egyúttal visszacsatolást is jelent a kötet kezdetéhez, hiszen itt ismét egy évszázadokat átélt középkori történet, szöveghagyomány „életrajzáról”, pontosabban az életrajz 15. századi állomásairól olvashatunk. Az általában sűrű szövésű, informatív szöveget helyenként személyes megjegyzések színesítik, amelyek bepillantást engednek a műhelymunkába (307. p.). A kötet egészének nyelvezetére jellemző, hogy a szerző kitűnően össze tudja egyeztetni a szakmai precizitást az elevenséggel és közvetlenséggel, a szaktudományos terminológia alkalmazását a közérthető stílussal. A közérthetőséget szolgálja az is, hogy az olvasó egy-egy tanulmány témájának kontextusáról is képet kap, nemcsak az értelmezést lehetővé tevő elsődleges kontextusról (51., 237. p.), hanem - a befogadást megkönnyítendő - a tágabb művelődéstörténeti közegről is. Ez egyben olyan módszertani, szemléleti nyitottságot is takar, amely még fontosabb, szakmai hozadékokkal jár. A kötetben szereplő tanulmányok egyik legmarkánsabb vonása, hogy a szempontrendszer, az adattartalom és a következtetések nem csak a (szűkén értelmezett) irodalomtudomány, hanem a néprajz, a művelődés- és eszmetörténet művelői számára is remekül használhatóak. Olyan, antropológiai szempontból is érdekes kérdésekre irányítják a figyelmet, mint a legendaképződés évszázadokon át tartó folyamata (56. p.), vagy az interetnikus és interkonfesszionális kapcsolatok lehetséges kulturális szerepe (188. p.). Végezetül ki kell emelni, hogy a kötet nem csak tartalmi szempontok szerint, hanem formai ismérvei alapján is egyértelműen az élvonalat képviseli. A borítótervet Bándi Emese készítette el művészi igénnyel, kiválóan ráérezve a tanulmányok hangulatára. A szerkesztő, Köröndi Ágnes gondos munkájának köszönhető, hogy - bár a sortörések és térközök nem mindenütt tökéletesek - lényegében nem találni tipográfiai hibát a kötetben. Az olvasó számára a további tájékozódást a lábjegyzetekben elhelyezett bőséges szakirodalmi hivatkozások segítik, az adatok visszakeresését pedig pontos névmutató könnyíti meg. Összességében elmondható, hogy a kötet mindenben megfelel azoknak a várakozásoknak, amelyek az igényes megjelenés nyomán támadnak az olvasóban: tematikailag változatos, a kompozíció mégis világos és jól átgondolt, az egyes szövegek jelentős és sokrétűen hasznosítható eredményeket közölnek. A kötet valóban olyan utazásra hív, amelyen szakmabeliek és laikus érdeklődők egyaránt örömmel vehetnek részt. ’ (ism.: Erdős Zoltán)
