Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - KALÁSZATOK - Fazekas Csaba: Egy egyházpolitikai röpirat utóélete 1848-ban
Egy egyházpolitikai röpirat utóélete 1848-ban 87 óvodaügyet népszerűsítő szervezet nevével történt durva visszaélés ellen, s nyilatkozatban szövegezte le, hogy a röpirat szerzőjével (Gózony Józseffel [!]) illetve két társával „semmi viszonyban nem áll, sem őket kisdedóvó intézetek nevébeni pénzgyűjtésre föl nem hatalmazó, sőt ellenben, eme törvényellenes címbitorlásnak megbüntetése végett az illető hatóságnál megteendi a szükséges lépéseket”.» Ennek folytatásáról egyelőre nincs további adatunk, feltételezhetjük viszont, hogy Gózony a röpirat terjesztését kívánta segíteni a kisdedóvó egyesület nevének önkényes kisajátításával, és talán valóban adakozott az eladott példányok után, viszont a hamis reklámmal az ő haszna is nagyobb lehetett. Persze ettől még a visszaélés megtörtént, a dolog inkább arra világít rá, hogy számára nem is az egyházpolitikai vitába való bekapcsolódás, hanem az anyagi haszonszerzés lehetősége volt a fontosabb. Egy levele is erre enged következtetni, arról írt, hogy potenciális vásárlója „jó tettével nemcsak a tudományoknak, de a jótévő intézetre is áldozik, ugyanis ezen könyvből bejövő haszon a kisdedóvó intézet javára fordíttatik”.9 10 A Gózony-féle Parainesis igazán érdekes utóélete azonban 1848-ban zajlott.11 A szerző 1848. május 9-én írt levelet Eötvös József vallás- és köz- oktatásügyi miniszternek, amelyben arról számolt be, hogy a Parainesis 1842-es megjelenése után 100 példányt küldött a nagyváradi püspökségnek, s úgy állapodtak meg, hogy darabonként 1 forint 40 krajcárt fog kapni a kisdedóvó intézet céljaira szánt adományként. Gózony még azt is állította, hogy egy közelebbről nem azonosítható gazdag és filantróp „Rotschild” figyelmét épp az ő egyházpolitikai röpirata keltette fel az óvodai nevelés ügyének felkarolására, s ő ezért is bátorította a könyv megjelentetésére. (Ez finoman szólva erős túlzásnak tűnik.) Gózony azt kérte Eötvöstől, hogy a 100 példány után járó összesen 166 forint 40 krajcárt utalják ki neki, mert eddig nem kapta meg a püspöktől, s az óvoda ügyének most nincs szüksége ilyen dotációra, ő viszont nagyon szegény, és nagyon rá volna szorulva a pénzre. Azt is kilátásba helyezte, hogy az általa „megszolgált” összeget kölcsönként utalják ki számára, s amint sorsa jobbra fordul, visszafizeti. A hazának tett szolgálatai fejében úgy gondolta, az állam támogatni fogja - akár egy ilyen konstrukcióban is. Eötvös június 18-án megkereste a nagyváradi püspököt, hogy tájékozódjon az ügyben, pár nappal később viszont megkapta Deák Ferenc igazságügy-miniszter átiratát, a buzgó Gózony ugyanis neki is megírta ugyanezt a történetet és kérését. Utóbbiban Gózony, mint „volt főhadnagy” és „hű polgár” beszámolt a bizonyos Rotschild- dal kapcsolatos történetről, és kiderül, hogy Gózony korábban közvetlenül Bémer püspököt is kereste, aki nem volt hajlandó fizetni, legfeljebb a nya9 Pesti Hírlap, 1844. 387. sz. (szeptember 15.) 637. p.; Társalkodó, 1844. 77. sz. (szeptember 26.) 309-310. p. 10 Gózony Dániel Horvát Istvánhoz, Pozsony, 1843. március 24. - OSZKKt. Levelestár. Gózony a levélben ezúttal „ügynöknek” (pontosabban: „ügyönöknek”) titulálta önmagát, mintegy szerepet váltva: nem szerzőként (vagy mint máskor: igaz hazafiként, ny. főhadnagyként stb.) mutatkozott be, hanem a terjesztésben résztvevő munkatárs pozíciójába helyezkedett. 11 Az ügy teljes iratanyaga: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. H 56. (= Az 1848/1849-i minisztériumi levéltár. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Katolikus Egyházi Osztály) 1848.14. cs. 128. kf.
