Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNY - Rada János: Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-től 1895-ig (Interpretációk, frazeológia és eszmetörténeti háttér)
Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-tól 1895-ig 23 nemzeti kultúráját.«1 Beksics pedig mint az egységes nemzeti kultúra megteremtését gátló tényezőt támadta a „felekezeti szellem” jelenségeit. A 19. század utolsó évtizedében zajló egyházpolitikai harcok idején a felekezetiség problémáját szintúgy előtérbe helyezhette, hogy az „elkeresz- telési” ügyek miatt újult erővel csaptak fel a régi katolikus-protestáns ellentét lángjai. Nem véletlenül emlegette tehát Beksics a felekezetek türelmetlenségét éppen 1891-ben. Hatala Péter 1894-ben újfent tollat ragadott, és maga is sajnálattal írt a felekezetiség türelmetlen természetéről, a „hazátlan, türelmetlen, gyűlölködő ultramontanismusnak” más vallások jogait tipró céljairól. Ahogy Beksics, ő is az állam feladatát látta a türelem fenntartásában: „Nagy baj, ha felekezeti hittanítók a zsenge gyermekszívbe a felekezeti türelmetlenséget, a felekezeti gyülölséget csepegtetik... Az állam képviselje a józan ész álláspontját, a felekezeti elfogultsággal szemben.” Igaz, az ő röpiratát más cél vezérelte, mint Beksicsét. Hatala a teljes vallás- szabadságról szóló törvény mellett érvelt, amely ugye a felekezetnélküliség lehetőségét is magában foglalta. Álláspontja szerint egy-egy felekezet nem a vallás lényegét, csupán a vallás formáját adja, ennek fényében pedig tagadta, hogy a felekezetnélküliség feltétlenül vallástalansággal jár együtt - persze szintúgy nem fogadta el, hogy a vallástalanság minden esetben erkölcstelenséghez vezet.«2 A magyar „kultúrharc” 1895-re a régóta halogatott egyházpolitikai reformok, a teljes vallásszabadság, a polgári házasság és anyakönyvezés, illetve az izraelita recepció győzelmével ért véget.«3 * * * Hatala Péter fenti sorai mögött - ahogy a legtöbb 19. századi egyházkritikai irományban - ott rejlett egy olyan, a kereszténység tipikusan liberális interpretációján alapuló, toleráns, a felekezetiségtől függetlenedő vallásfelfogás, amely nem fogadott el semmiféle megosztó, vallási türelmetlenség magját hintő dogmatizmust, és amely lényegében a felvilágosodás deista hagyományában gyökerezett. A legtöbb szöveg szerzője, úgy Toldy István, mint például Simonyi Iván a vallás fontos társadalmi szerepe mellett foglalt állást, és a - véleménye szerinti - jól felfogott vallásosságot és a jézusi programot egyaránt szembehelyezte a katolikus egyház szervezetével és céljaival. Tanulmányom - terjedelmi határai miatt - nem vizsgálhatja alaposabban az adott jelenséget, amely a jövőben egy újabb tanulmány tárgyát képezheti. 91 Takáts, 2007.63-64. p. '>2 Hatala Péter: A felekezetnélküliség és a felekezeti kényszer. Bp., 1894. 5-14. p. 93 fazekas, 2008.14-15. p.
