Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNY - Rada János: Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-től 1895-ig (Interpretációk, frazeológia és eszmetörténeti háttér)
20 Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016) majd a jövő is beláthatja - „az állam legfőbb érdekei, egész hatalma forgott kockán”, a tétjét pedig nem jelentette más, mint hogy „ki bírja a hatalmat a négy folyó és hármas bérc honában”. Szigetvári frazeológiájával feltehetőleg hatni tudott olvasója hazafias, nemzeti érzületére, és még az egyházban honos latin nyelv emlegetésével is operált, hogy még erősebben exponálja az országban érvényesülő papi befolyás idegen jellegét, nemzetidegen természetét. „Évtizedek óta folytatjuk a magyarosítást, nyelvünk hódít minden téren, csak a kath. theologiát nem bírja meghódítani; ennek a nyelve idegen marad örökké, hogy ez idegen nyelven dirigálhassák a papságot Rómából” - fogalmazott a szerző. Mindemellett a szabadság, a szabadelvűség jelszavával is érvelt a reformok mellett. Megfogalmazta a fontos liberális alapelvet, hogy a vallás magánügy, és a valláskényszerrel szemben, vagyis a teljes vallásszabadság törvénybe foglalása mellett foglalt állást. Programja a vallást lényegében mégis a templomok kapui mögé zárta volna - ami nemigen teljesítette a szabadság követelményeit. Például nem csupán az egyházi iskolákat, de még az iskolai vallásoktatást, sőt az utcai körmenetek is felszámolta volna.79 A fiatal Gárdonyi Géza maga is a „fekete banda” hatalomvágyáról, emellett pénzéhségéről, majd szüntelen államellenes háborújáról írt, amellyel összefüggésben a magyar politika puhaságát is feszegette. Végül ő is megfogalmazta röpiratában az ultramontanizmus hagyományos vádját: „A zsidópap soha nem ágál az állam ellen, a lutheránus papnak nincs oka fenekedni; a református papjaink hazafisága kétségbevonhatlan; csak a katholikus papság az, a melynek nem Budapest parancsol, hanem roma, s nem a magyar nemzet boldogulása a törvénye, hanem a papi uralom biztosítása”.79 80 Szigetvári szövegében már nyomot hagyott a dualizmus idején egyre erősödő magyar nacionalizmus szelleme: a röpirat szerzője például a magyar nyelv folyamatos térfoglalásáról írt, amelyet mint elvárást fogalmazott meg. A nemzeti szempontok erőteljesebb jelenléte tehát, amely általánosságban is regisztrálható ez idő tájt a politikai irodalomban,81 az egyházkritikai röpiratok lapjain is megragadható: a szövegek java részében ugyanis az ultramontán, retrográd egyházi irányzat oppozícióját többnyire már nem az egyetemes emberi haladás liberális eszménye jelentette, hanem az erős, modern nemzet eszméje. Beksics Gusztáv 1891-es, egyházpolitikai- egyházkritikai tárgyú röpiratában például expressis verbis megfogalmazta: „Az emberiség haladása nem a legfőbb eszmény többé, hanem a nemzetek fejlődése.”82 Deák Albert álnéven publikált röpirata jól példázhatja, hogyan szólalt meg az egyházkritika és az egyházpolitikai reformok programja a nacionalizmus hangján. A szerző szerint a kultúrharc mindig is a világi hatalomért folyt, amelyről - hiába foglalta el az ifjú Olasz Királyság Rómát - a pápa továbbra sem mondott le, ám „a pápaság, ez a világra szóló hatalom, soha sem állott talán jelentékenyebb áramlattal szemben, mint a mit a jelen 79 Rutilus [Szigetvári Iván]: Lázadó papok. Bp., 1893.4-17. p. 80 Gárdonyi, 1894.5-16. p. 81 ClEGER, 2001.107-116. p.; TAKÁTS, 2OO7. 75-76., 78-80. p. 82 FEBRONIUS [Beksics Gusztáv]: Ultramontanismus és nemzeti állam. Bp., 1891. (továbbiakban: BEKSICS, 1891.) 18. p.
