Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Damian, Iulian Mihai: Eneco ferences szerzetes inquisitiója Pécs püspökével szemben (1267)

28

Egyháztörténeti Szemle XVII/2 (2016)

lítette, hogy ura számára lehetetlen személyesen részt venni az eljáráson azon életbe vágó veszélyek miatt, amelyekkel szembesülne, ugyanis azt állította, hogy Leonardus prépost egy „non modica pecuniarum summa” fizetett, hogy akadályozza a püspök vagy a számára kedvező tanúk jelenlétét. Határozatában viszont a szerzetes megtagadta, hogy egy újabb időpontban, és egy másik, biztonságos helyen kerüljön sor az eljárásra. Magister Iohannes számára nem maradt más, minthogy tiltakozzon és megkérdőjelezze in toto az elkezdett bírósági eljárást, illetve az ura nevében a pápához és a római bíborosokhoz forduljon, akiknek a védelme alá kívánta helyezni magát. Szavaival fejeződik be a velencei dokumentum és valószínűleg a bírósági eljárás is, ami egy igazi kudarcnak bizonyult.

Technikailag a IV. Kelemen gyóntatójára bízott bírósági eljárás az inquisitiones ex officio kategóriájába tartozik, amit III. Ince hozott létre, és amelyet a jogászok már azelőtt elkezdtek alkalmazni (majd hamarosan a polgári eljárásrendben is meghonosítottak), hogy belefoglalták a IV. Late- ráni Zsinat kánonjaiba (1215), a ratione veritatis hatékonysága és amiatt, hogy ennyire megfelelt a közigényeknek.31 Nem meglepő, hogy a 13. században még az olyan, szegényesebb jogi kultúrájú területeken sem kellett, hogy nagy újdonságot jelentsen egy ehhez hasonló jogi eljárás, mint amelyek a magyar korona alá tartoztak. Talán kissé fura volt, hogy egy olyan magas egyházi méltóság ellen használták, mint amilyen Jób püspök volt, és az inquisitio ténylegesen egy politikai eljárás irányába mutatott. A későbbi pápák leggyakrabban a következő évszázad első évtizedeiben folyamodtak ehhez a fajta jogi eljáráshoz a politikai jellegű lázadások leverése során. XXII. János pápasága alatta2 ez kezdett a politikai jellegű beavatkozás legfőbb eszközévé válni, különösen azokon a területeken, ahol legerősebben nyilvánult meg a pápai-Anjou szövetség.31 32 33 34 A Jób püspök elleni inquisitio tehát annak a gyakorlatnak volt a megelőlegezője, amely az Anjou- Magyarországot jellemezte.

A tényleges jogi eljárás diszkrét, titkos kezdeti szakaszát, az úgynevezett inquisitio veritatis-t, amely feltételezte a vádak ellenőrzését, tehát a tanúvallomások összegyűjtését a felrótt bűnök által keltett clamor előidézése érdekében, az inkvizítor szerzetes az esztergomi érseki palotában hajtotta végre, amelynek tulajdonosa az eljárás promotor-ának szerepét vállalta fel. Az inkvizíciós eljárás ezen első szakasza, amely a „tényleges eljárás megkezdését elrendelő elő-bírálat kialakítására szolgált”,3<t a pécsi püspök számára kedvezőtlen eredményhez vezethetett, de nincs nyoma a

31 Cf. Vallerani, Massimo: II giudice e le sue fonti. Note su inquisitio e fama nel Tractatus de maleficiis di Alberto da Gandino. In: Rechtsgeschichte. Zeitschrift des Max-Planck-Instituts für europäische Rechtsgeschichte, 2009. 40-61. p., 47-48. p.; Trusen, WINFRIED: Der Inquisitionprozess. Seine historische Grundlagen und frühen Formen. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung, 1988.168—230. p.

32 Vallerani, Massimo: Modelli di veritä. Le prove nei processi inquisitoriali. In: L’enquéte au Moyen Age. A c. Gauvard, Claude. Roma, 2008. 123-142. p. (továbbiakban: VALLERANI, 2008.) küln. 136-139. p.

33 Housley, Norman: The Italian Crusades. The Papal-Angevin Alliance and the Crusades against Christian Lay Powers 1254-1343. Oxford, 1982. küln. 30-34. p.

34 Vallerani, 2008.127-128. p.