Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kasznár Attila: A bölcseleti vallási rendszer kiépülésének vallástörténeti keretei Kínában
12 Egyháztörténeti S2emle XVII/2 (2016) amelynek értelmében a társadalom számára a legfőbb istenség felé az ösz- szekötő kapocs szerepét a világi hatalom csúcsán lévő személy jelenti. Az uralkodó világi és vallási kérdésekben való legfőbb hatalomgyakorlásának megkérdőjelezhetetlensége egyértelművé válik abból a szakrális szabályból, amely szerint ő az, aki „megistenült őseinek közvetítésével tartja fenn az elengedhetetlen kapcsolatot az istenek és emberek világa között”.21 Hahn megállapítását erősíti az University of Colorado neves valláskutatója, Rodney L. Taylor, aki szerint a „kínai vallás eredetileg az ősök kultuszára összpontosított, és az uralkodó család befolyása alatt állt”.22 * 24 25 Taylor úgy véli, hogy a császári családok a saját őseikkel töltötték fel az állami vallás panteonját. Ez a gyakorlatilag kizárólagos, hatalomösszpontosító szerepkör rendkívül erős legitimitáshoz juttatta az ősi kínai kultúra államainak uralkodóit. Olyan erős legitimitáshoz, amelynek eredményeként a hatalomgyakorlásban sokkalta kevésbé voltak korlátozottak, mint az eltérő vallási környezettel rendelkező államok vezetői. Ahogyan azt Hahn íija, az ősi Kínában a vallási és világi hatalom szorosabban fonódik össze, mint Egyiptomban, „hiszen ott a világi bürokrácia mellett a fáraói hatalomtól többé-kevésbé független főpapi hatalom is létrejött, míg Kínában az egység nemcsak az uralkodó személyében, hanem teljes következetességgel az egész állami-egyházi bürokratikus rendszeren keresztül érvényesült. Nem véletlen, hogy a világi és vallási funkcióknak ilyen szoros egysége az ókori államok közül csak kettőben jött létre - éspedig éppen az ókor két legszervezettebb államában, a kínai és a római birodalomban.”^ Az önálló tevékenykedése esetén, mindenképpen nehezebben ellenőrizhető egyházi hatalom összeolvasztása a politikai vezetéssel, más eszközökkel el nem érhető legitimitási és hatalommegtartási többlethez juttatta a kínai uralkodókat, amelynek messze ható eredménye a teljes kínai történelem során nyomon kísérhető. Hasonló következtetésre jutott Pitman B. Potter is, akinek a meglátása szerint Kína történelme során a vallás és az állami hatalom kapcsolata mindig is vitatott volt, ugyanakkor nem vonható kétségbe, hogy a császári dinasztiák a népi vallások rítusainak a politikai élet mindennapjaiba való beemelésével próbálták legitimitásukat erősíteni.24 Potter, mint az egyértelműen látszik, vitatja bölcseleti vallási rendszer létezését, ugyanakkor tényként kezeli a császári hatalom és a vallás konkrét, szoros összefonódását. A totemizmus során kialakult hatalmi struktúra ezen alapvető intézménye - számos ponton kiegészülve2? - azonban az alapvető arculatát is megőrizve öröklődött át évezredeken keresztül a kínai társadalomban. A zsákmányolásról a letelepedett, földműves életmódra áttérő társadalom vallása is az új fejlettségi foknak megfelelő irányba kezdett fordulni, a totemek tisztelete lassan visszaszorult, és kialakult az elvárásoknak megfelelő vallási keret, az animizmus. 21 Hahn, 1980.150. p. 22 Taylor, Rodney L.: Confucianism. Philadelphia, 2004.19. p. 23 Hahn, 1980.152. p. 24 Potter, Pitman B.: Belief in Control: Regulation of Religion in China. In: The China Quarterly, 2003. No. 174.; Religion in China Today. 317. p. 25 Példaként említhető Shangdi, a személyes főisten, a különböző funkcionális istenségek, illetve a királyi ősök kultusza is.
