Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kasznár Attila: A bölcseleti vallási rendszer kiépülésének vallástörténeti keretei Kínában
A bölcseleti vallási rendszer kiépülésének vallástörténeti keretei Kínában 7 De Witt Twinem megállapításai ugyan valós leírását adják a kínai szinkretizmus törekvéseinek, ugyanakkor bizonyos szinten jelzik a nyugati keresztény ember kínai vallási rendszerrel kapcsolatos értetlenségét is. Egyrészt az első következtetéssel összefüggésben megállapítható, hogy bizonyos szempontok alapján maga a konfucianizmus az, amely tudományos alapokra helyezi a vallást, miközben kiemelt szerepet szán a társadalmi viszonyok alakítása során az esztétikának.11 Azaz, nem arról kell beszélni, hogy a kinaiak megpróbálják valamivel „helyettesíteni” a vallást, éppen ellenkezőleg, a konfuciánus hagyományokat folytatva és erősítve éppen ezzel a törekvésükkel helyezik még a korábbinál is szilárdabb alapokra. De Witt Twinem második gondolatával kapcsolatban megállapítható, hogy a kínaiak a történelem során sosem akarták általánosságban eltörölni az összes vallást, hogy azok helyett egy új, generális hitet hozzanak létre. A cél éppen az volt, hogy a szinkretizmus keretei között a társadalmat alkotó egyének önmagukban lebontsák az egyes vallások közötti határokat, és minden egyes emberben egy komplex hitvilággá integrálódjanak a különböző vallások. Fontos megjegyezni azonban, hogy ez a folyamat nem a 20. század elején kezdődött, hanem évszázadokkal korábban sikeresen lezajlott, amikor kialakult a Kínát uraló, konfuciánus alapokon nyugvó bölcseleti vallási rendszer. Annak ellenére, hogy a nyugati vallástörténészek a legtöbb esetben vallástalan államnak tartják Kínát, a St. Cloud State University professzora, Zuo Jiping egy írásában nyíltan kijelentette, hogy „Kína sosem volt ateista ország”.12 Zuo arra alapozza az álláspontját, hogy véleménye szerint Mao uralmának az időszakában a Kínai Kommunista Párt vallásokkal szembeni fellépése mindössze a hagyományos, civil vallással szemben nyilvánult meg, miközben az állami vallást erősíteni szándékoztak. Zuo arra a következtetésre jut, hogy ez a folyamat a kulturális forradalom során érte el a csúcspontját, amikor Mao személye kiváltotta a hagyományos, megfoghatatlan isten-képeket, és gyakorlatilag, mint egy manifesztálódott istenalak jelent meg az állami kommunikációban.‘3 Gyakorlatilag Mao istenítése a klasszikus kínai hagyományok folytatásának minősül, hiszen személye a korábbiakban a császár által betöltött szerepet volt képes és hivatott kiváltani. A Zuo által leírtak ugyan számos ponton támadhatónak bizonyulhatnak, felfogása azonban kétségtelenül rávilágit arra a tényre, hogy a kínai társadalom nem vallástalan, mindössze az adott kultúrában a nyugati vallásértelmezéshez képest eltérő vallási dimenzió alakult ki. 11 A konfuciánus gondolkodás kiemelt szerepet szán az esztétikának a sikeres kormányzat megvalósítása során. Számos konfuciánus dokumentum szerint az esztétika szempontjából helyesen komponált zene önmagában elég lehet ahhoz, hogy egy államot helyesen vezessenek. Ugyanakkor az esztétika elhanyagolása közvetlenül vezethet az állam bukásához. 12 Zuo Jipping: Political Religion: The Case of the Cultural Revolution in China. In: Sociological Analysis, 1991. No. 1. 99. p. ‘3 Mao isteni szerepkörbe emelésére több kutató utal, köztük Merle Goldman is a Religion in post-Mao China címmel megjelent írásában.
