Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 1. szám - RECENZIÓK - Bélfenyéri Tamás: Kristóf Ilona: Egyházi középréteg a késő középkori Váradon (1440-1526)

122

Egyháztörténeti Szemle XVII/1 (2016)

székeskáptalan vizsgálatánál használt kritériumok alapján - forráshiány okán - rövid összefoglalókat készített a társaskáptalanokról (a várbeli Szűz Mária kisebb egyház, a várbeli Keresztelő Szent János egyház, a váradhegy- foki Szent István protomártír konvent). A hetedik fejezetben (91-108.) a különböző javadalomszintek által meghatározott karriertípusokat (környékbeli kanonokok - a helyben szolgáló, a környékről származó egyszerű kanonokok, rokoni kapcsolataiknak, ismeretségüknek köszönhetően jutottak be a káptalanba vagy a váradi káptalan, püspökség birtokai élő jobbágy családokból származtak, helyismeretük, tapasztalatuk révén a hiteleshelyi munka egy részét ők végezték, csak kis részük preferálta az egyetemi tanulmányokat, javadalomhalmozásuk anyagi gyarapodásukat szolgálta, plébániát, társaskáptalani kanonikátust bírtak még, a méltóságviselői javadalmak voltak elérhetőek csak számukra, az esperesek többsége e csoportból került ki; a „láthatatlan kanonokok” - az ország távolabbi részeiből érkeztek, egyházi, rokoni pártfogók támogatásával jutottak javadalomhoz, nevüket onnan kapták, hogy a káptalani kiadványokban nagyon ritkán, illetve soha nem szerepeltek, mivel nem tartózkodtak Váradon, ők tették ki az egyetemet járt kanonokok nagy részét, a káptalani stallum jövedelemkiegészítésüket szolgálta és jobbára tanulmányaikra fordították azt, a közel azonos értékű javadalmak halmozása jellemezte őket, elérhetőek voltak számukra a püspöki székek is, ők honosították meg a humanizmust a káptalanban; lectorok, cantorok, custosok, prépostok) mutat be konkrét, egyéni életpályákkal illusztrálva.

A szerző a munka második részében a humanizmus váradi megjelenését vizsgálta. Fontos szerepet kap Zrednai Vitéz János püspök. A személye, politikai pályafutása, mecénási tevékenysége, humanista udvara körüli kérdésekben újszerűségként az irodalomtörténeti kutatások okleveles adatokkal történő összevetését olvashatjuk. A nyolcadik fejezetben (111-134. p.) Kristóf Ilona a Vitéz-féle kör létezésének, kronológiájának problematikáját és Szánoki Gergely pályafutását analizálta. Az 1460-70-es években átalakuló káptalanra és a 16. század elejének váradi humanistáira (Magyi Sebestyén, Hacaki Márton, Henckel János) nagy figyelmet fordított. A kilencedik fejezetben (135-166. p.) a váradi könyvkultúrára, könyvtárakra tért ki. A könyv, mint a kanonoki műveltség manifesztációja jelenik meg. A káptalani könyvtár, scriptorium mellett a Váradhoz köthető kanonoki, püspöki könyvgyűjteményeket is bemutatta a szerző, melyek között Zrednai János váradi könyvtára és Leveleskönyve hangsúlyos szerepet kapott. A tizedik fejezetet (167-170. p.) az összegzés képezi, melyben többek közt a szerző kimutatta, hogy az egyszerű kanonokok közel fele (44%) Várad környékéről és a környező megyékből, a méltóságviselőknek pedig több mint 50%-a az ország távolabbi pontjairól került Váradra. Az egyszerű kanonokok átlagosan kilenc évig, míg a távolabbról érkező társak hat évig élvezték javadalmukat. A káptalani testület a székesegyházi papság irányába nagyon zártnak mutatkozott. A méltóságviselői stallum a kisebb és közepes karrierek méltó befejezése volt, a szerző frappáns kifejezésével élve „parkolópályaként’’ szolgált (a váradi javadalmak meglehetősen nagy jövedelmet is szolgáltattak). Az oszlopos kanonokok nagy része nem a környékről származott, több esetben egyházi, kancelláriai, diplomáciai szolgálatuk jutalmául kapták ezeket a javadalmakat. A prépostok nagy része az aktuális püspök kíséretében érkezett a káptalan élére, gyakran a püspökök helynö-