Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNY - Rada János: Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-től 1895-ig (Interpretációk, frazeológia és eszmetörténeti háttér)
Egyházkritikai röp és vitairatok Magyarországon 1867-tól 1895-ig 9 dója ragadható meg, amelyet az egyháztörténeti irodalom rendre elhatárol a mérsékelt, liberális, például Eötvös és Deák által is képviselt katolikus autonómia-koncepciótól.29 * A pápai tévedhetetlenség dogmája - a pamfletje cimében „a római szultán” birodalmát aposztrofáló - Kóródy Sándor interpretációjában is az egyház abszolút monarchia-jellegét fejlesztette tovább egészen az őrültségig. „A római püspöké a dicsőség, hogy hatalomvágyban felülmúlva a világ minden despotáit, e tant feltalálta” - jegyezte meg Papramorgó. Ő még a zsinat legitimitását is megkérdőjelezte, merthogy nem az alsópapság és a nép választott képviselőit, hanem a „papuralom képviselőit” gyűjtötte egybe. Véleménye szerint nem mellesleg éppen a régi zsinatok bűne volt, hogy „elősegítették a hierarchikus rendszernek, más szóval, a papi tyrannismus rendszerének kifejlését.” Kóródy maga is megjegyezte, hogy a főpapság az abszolút pápai hatalom elfogadásáért cserébe juthatott elnyomó hatalmához egyházmegyéjében: „A püspökök, hogy az alpapság felett zsarnokoskodhassanak, már a középkor végén eladták lelköket a pápának”.»0 Kóródy az autonómiamozgalom összefüggésében javasolta, hogy az alsópapság - mert „úgyis alig van egyebe, mint rabszolgai függése a főpapságtól” - lépjen fel maga erélyesen a főpapság által bitorolt emberi és polgári jogaiért.»1 Bezerédj Sándor maga is egy „királykodó és a nép szabadságát elnyomó” pápát emlegetett, majd szintúgy az alsópapság és a vallásos nép jogai mellett foglalt állást: szabad választást javasolt minden egyházi hivatal esetében - a plébánosból egészen püspökiig -, amely véleménye szerint feltétele a szabadságnak. A szabad választás hiányában ugyanis „minden lépés, intézkedés a hatalom és zsarnokság elnyomásának bélyegét viseli magán”. Mint valamennyi, az autonómia radikális programját támogató szerző, Bezerédj is az államhatalmat, a magyar kormányt sürgette, hogy a főpapság uralta autonómiai kongresszus reménytelensége miatt lépjen maga a megfelelő belső egyházreformért.32 Válaszul az egyház álláspontjára, amely szerint az intézmény belső, hierarchikus rendje nem reformálható olyan módon, ahogy a közvélemény egy része szorgalmazta, szinte az összes szerző megfogalmazta, hogy az egyház igenis történelmi képződmény, amely a múltban is folyamatosan fejlődött, változott - mégpedig az „uralkodó eszmék” befolyása alatt -, a jelenben sem lehet tehát megreformálhatatlan. Az eredménytelen autonómiamozgalom után katolikus papi pályáját végül elhagyó Hatala Péter szerint a püspöki kar megrettent az autonómiától, merthogy maga is felfogta: „a magyar kath. világi intelligentia nem hajlandó az egyházi hierarchiában ez idő szerint lábra kapott, s a csalat« Ld. Török, 94-113. p.; 1941.; Sarnyai, 2001.93-98. p. 3° Papramorgó [Kóródy Sándor]: Csalhatatlan okoskodások a római szultán világi birodalma, a kalifák utódjának csalhatatlansága, a lateráni magydíván viselt dolgai és a katholicizmus egyéb „titkos betegségei” fölött. Bp., 1870. (Barátfiilek, II. füzet) (továbbiakban: Kóródy, 1870/b.) 49-50., 75-78., 105., 107. p. 3> Kóródy, 1870/a. 122-123. p. 32 Bezerédj Sándor: Reform-eszmék. Közérdekű tarlózatok a kath. autonómia, az egyházi reform, a politika és egyház-társadalmi kérdések köréből. A szabadság és felvilágosodás hívei számára. 1. fűz. Pest, 1871. (továbbiakban: BEZERÉDJ, 1871.) 11., 39- 42., 74., 101., 108. p.
