Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Molnár Sándor Károly: Távol az Araráttól
114 Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015) hető meg jobban az örmény tradíció. A tanulmányhoz kapcsolódó erdélyi örmény kéziratos emlékekkel illusztrált cikk hangsúlyosabbá teszi az örmények Kárpát-medencei jelenlétét és annak vizsgálati lehetőségeit. A negyedik tanulmányban Meliné Pehlivanian „Velencében kezdődött” - A korai örmény könyvnyomtatás rövid történetét (35-43. p.) ismertette a 16-18. századokban. A tanulmány alapját a vizsgált időszakból ismert 1154 örmény nyomtatvány jelentőségének az ismertetése adja. A szerző véleménye szerint „az örmények talán még azt is a könyvnyomtatásnak köszönhetik, hogy sikerült megmenteniük kulturális és szellemi örökségüket a széthullástól és megsemmisüléstől. A nyomdászatnak köszönhetően válhatott az államtól megfosztott, szórványban élő örmény nép a szó modern értelmében vett nemzetté.” (43. p.) Perger Péter: M. Tótfalusi Kis Miklós örmény betűi (44-51. p.j c. tanulmányában a magyar művelődéstörténet számára is jelentős betűmetsző életművének egy kevésbé kutatott részletét vette részletesen górcső alá. Az összefoglaló feldolgozásban Tótfalusi Kis Miklós örmény betűinek és az amszterdami nyomdászat történetének segítségével érthetjük meg jobban a Kárpát-medencei örménység identitását. A hatodik tanulmányban Kovács Bálint: Örmény könyvkultíira és örmény irodalmi értékek a Kárpát-medencében (53-63. p.) címmel az örmények uniójától a 19. század elejéig tekintette át a Kárpát-medencei örmény irodalmi emlékeket (kéziratok, örmény tematikájú iskoladrámák, örmény könyvhagyatékok); a kulturális transzfer elméletére alapozva vizsgálta az örmény és magyar kulturális kölcsönhatást. Felhívta a figyelmet egy magyar nyelvű, örmény karakterekkel másolt kéziratra, a „Makula nélkül való tükör”-re, amely teljesen unikális a Kárpát-medence kultúrtörténetében. A szerző alapvetően esettanulmányokon keresztül mutatja be azokat a köteteket, amelyek jelentősen hatottak az erdélyi örményekre. A kötet hetedik és nyolcadik tanulmánya szorosan egymásra épül. Míg Tamáska Máté: Kultúrák szintézise Szamosújvár városképében (65-71. p.) címmel az örmény települések lakó- és szakrális építészetét veszi vizsgálat alá, addig a nyolcadik tanulmányban PÁL Emese a szakrális terek belső kialakításának és díszítéseinek bemutatását kísérelte meg. Tamáska Máté az erdélyi örmény települések közül egyedül Szamosújvárra koncentrált. A szerző az épített művészeten keresztül kívánta bemutatni; hogy „Szamosújvár városképe nem csupán erdélyi, de európai viszonylatban is kiemelkedő értéket képvisel. Kitüntetett művészettörténeti jelentőségét mindenekelőtt barokk karakterének köszönheti.” (65. p.) E lokális példán keresztül érzékeltette az örményeket érő külső hatásként jelentkező rekatolizációt, ami mellett szinte az önazonosság és az asszimiláció kérdései épphogy csak megjelennek. Pál Emese Az erdélyi örmények szakrális művészeti emlékeit (73-83. p.) mutatta be. A tanulmány célja az volt, hogy ismertesse, miként változtak meg az örmények vallásgyakorlásának helyszínei, ezáltal templombelsők kialakulásai a 17-20. századokban. Markáns eltérésekről nem tájékoztat a szerző. Az erdélyi örmények szenttisztelete illetve azoknak képi megalkotása révén az asszimiláció és önazonosságtudat kettősségébe tekinthetünk be. Az örmény templomok, illetve kultuszi terek berendezése, kialakítása, kialakulása tehát lenyomata egy közösség útkeresésének.
