Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Vaderna Gábor: Rudnay Sándor érseki beiktatásának irodalmi reprezentációja
52 Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015) Hogy Tibullust nem teljesen pontosan idézi,«6 szinte semmiség ahhoz képest, hogy a költemény szerelmi toposzokkal szólítja meg az érseket, s még fizikai valóját is úgy írja le, mint amiként a szerelmes költő körülírja kedvesét. Innen nézvést már-már bravúros teljesítmény, hogy a következőkben Nagy Rudnay tudós mivoltáról értekezik. Azt is érdemes megjegyeznünk: a beiktatási költészet dicsérő elemeinek topikus formái a tisztelgés rituális gesztusrendjén túlmenően is elvezethetnek különféle társadalmi gyakorlatokhoz. Rudnay adakozó kedvét, áldozatos mecénási tevékenységét rengeteg beiktatási költemény szóvá teszi, sőt a tisztelgések egy része is feltehetően éppen majdani adományok gyűjtésére irányul. Ez alkalmasint járhatott is sikerrel, bár e versek konkrét hatása nemigen ellenőrizhető. Szabó Pál például nem sokkal tisztelgő verse után, még 1820-ban esztergomi kanonokká lépett elő: hogy volt-e ennek a karriernek bármi köze a költeménnyel való tiszteletteljes kommunikációnak, nem tudhatjuk. S végezetül: egy ekkora eseménynél szinte lehetetlen, hogy a laudációs költészet inverze és népi (parodikus) variánsai ne jelenjenek meg. Fennmaradt egy költemény egy kéziratos versfüzetben, mely sajátos paródiáját adja Rudnay adományainak. A költeményt János István közölte a versfüzetet ismertető tanulmányában: „VERSUS CANCRINI AD PRIMATEM RUDNAY Pauperibus sua dat gratis, nec munera curat Curia Papalis, quod modo perspicimus. Laus tua, non tua sors, virtus, non gratia Regum Scandere tefecit, culmen ad eximium. Conditio tua sit stabilis, nec tempore parvo Vivere concedat te Deus Omnipotens.”» Az úgynevezett rákvers szavai odafelé olvasva dicsérik Rudnayt, visszafelé olvasva azonban a költemény épp az ellenkezőjét jelenti.«8 * 97 Tibullus, Elég, 2,2,7. Korabeli fordításában: „Drága halántékján letsepegjen Nárdusi kentsér.” Peretsenyi Nagy László: Álbius Tibullus versei. Edgyik lapon deákul; a’ másikon magyarul, tulajdon láb-mértékjei szerint eredetiségéhezképpestt [sic!]. [...] 1818-dik Esztendőben. Pesten, 1818. 67. p. Egyed Antalnál: „Legfinomabb narddal legyen áldott homloka kenve.” — Romai classicusok magyar fordításokban. Kiadja a’ Magyar Tudós Társaság. Ötödik kötet. Tibull. Pest, 1845. - Albius Tibullus’ Elegeiái négy könyvben. Fordítá, jegyzetekkel Egyed Antal [...]. Pesten, M. D. CCC. XLV. 60. p. Kardos László modem fordítása: „nárdusi csöpp csurranjon alá szép homloka boltján”. - Tibullus és Propertius összes költeményei. Utószó, jegyz.: Szepessy Tibor. H.n. [Bp.], 1976. (Bibliotheca Classica) 43. p. 97 JÁNOS István: Kéziratos versgyűjtemény 1842-ből. In: A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve, 39. Miskolc, 2000. 535-543. p., 536. p. János fura módon nem mondja meg, hogy ez a gyűjtemény pontosan hol található jelenleg, felteszem, a miskolci Hermann Ottó Múzeum gyűjteményét gyarapítja. Mindenesetre közvetett bizonyítékok alapján János azt valószínűsíti, hogy a gyűjtemény sárospataki eredetű lehet. (Uo. 535. p.). Ez azért is érdekes, mivel a vers egy variánsa Sárospatakon is fennmaradt: Versus cancrinus in Primatem Rudnay. In: Holmi. Gyűjteményes kötet. - A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, 393 Kt. 398. 21. f.
