Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Thoroczkay Gábor: A székesfehérvári prépostság és bazilika korai története
8 Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015) herceget.23 A felszentelés pedig Szűz Mária mennybe való felvétele említett ünnepének (augusztus 15.) tiszteletére - Hartvik püspök fentebb már idézett tudósítása szerint — István király halálát frissen követve történt meg 1038-ban. A fehérvári királyi bazilika - mint ismeretes - csak alapjaiban maradt korunkra. A várost 1543-ban foglalta el a török, de a templom sorsát csak 1601-ben pecsételte meg egy robbanás. Fennmaradt felmenő faldarabjai, egyes kápolnái pedig a 18—19. századra pusztultak el teljesen. A 19. században meginduló régészeti feltárásokat a 20. században több is követte, és napjainkban is lankadatlanul kutatják a romkertben álló maradványokat. Mivel az írott források cserbenhagynak bennünket a templom építészeti jellegzetességeit illetően, így az archeológiái kutatások eredményeire támaszkodhatunk a bazilika bemutatásánál. Ezeket a következőképpen foglalhatjuk össze: a Szent István-kori templom 64 méter hosszú és 37 méter széles háromhajós, keletelt bazilika volt. A főhajó 16 méter széles volt, és hatalmas, félköríves, mozaik- és dombormű díszítésű apszissal zárult, míg a mellékhajók egyenes záródásúak voltak. Az apszist a mellékhajók tengelyében négyszögletes, legfeljebb kétszintes épületek vették körül. Ezeket feltételesen a liturgikus tárgyak, ereklyék, kincsek, oklevelek őrzőhelyeként szokták azonosítani. A bazilika belső terét hét oszloppár osztotta háromhajóssá, és kettőzött nyolcadik oszloppárral végződött. A templomrom nyugati szakasza - ahol többek között a bejárat is volt - nehezen kutatható, hiszen jó része fölött a mai püspöki palota áll. Feltételezés szerint itt egy korai, a hajóknak megfelelően osztott, 65 x 15 m kiterjedésű épületrész helyezkedhetett el, amely három árkáddal nyílt a főhajóba. A templom belsejében a főhajó középvonalában lehetett az államalapító király sírja és kultuszhelye, Szent Imrét pedig a hajó déli árkádsorában, a szentély közelében temethették el. Az oltármennyezetes (cibóriumos) főoltár az apszis és a főhajó találkozásánál helyezkedhetett el, a kórus az 1-3. pillérpárig nyúlhatott be a főhajóba. Az apszis indításától 16 méterre, nyugatra korai szen- télyrekesztőt feltételeznek. A szószéket a főhajó déli oldalára, a 3. és 4. pillér közé helyezik, az 5. és 6. pillér közötti sávban pedig egy déli bejáratra gondolnak, amely éppen az istváni sírra lehetett merőleges. A padlózatot fehér mészkő lapok alkották, a szent király sírjánál pedig fehér márvány és vörös tégla elemek váltakozásával borították be. A hajókat nyílt fedélszékkel vagy egyenes fafödémmel fedték be. A bazilikának a nyugati oldalán két tornya is lehetett.2"! =3 SRH II. 459. p„ Árpád-kori legendák és intelmek. Vál.: Érszegi Géza. Bp., 1983. (továbbiakban: Árpád-kori legendák és intelmek) 67. p. A Horthy-korszak reprezentatív összefoglalását ld.: Dercsényi Dezső: A székesfehérvári királyi bazilika. Bp., 1943. (Magyarország művészeti emlékei II/i.) (továbbiakban: Dercsényi, 1943.) 21-49. P- Az 1960-1980-as évek ásatásainak eredményeire összefoglalóan ld.: Kralovánszky Alán: Újabb adatok Veszprém és Székesfehérvár településtörténetéhez. In: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 1984. 189-207. p., 198-199. p.; Tóth Melinda: A művészet Szent István korában. In: Szent István és kora. Szerk.: Glatz Ferenc - Kardos József. Bp., 1988. (továbbiakban: Szent István és kora) 113-132. p., 115-118. p. A legújabb feltárásokra ld.: Biczó PIROSKA: Székesfehérvári királyi bazilika. In: Medium Regni. Középkori magyar királyi székhelyek. Bp., 1996. 65-88. p.; Biczó Piroska - Tóth Melinda: A
