Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - BESZÁMOLÓK - Komiszár Dénes: Fejezetek az ezer éves Egri Egyházmegye történetéből. Eger, 2015. május 7.

132 Egyháztörténeti Szemle XVI/2 (2015) Hungáriáé - Fragmenta Codicum Kutatócsoport képviselője látta el, a másodikét pedig Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola főiskolai tanára. Az első szekció előadói voltak: Koszta László, a SZTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, akinek sajnálatos távolléte miatt Az egri püspökség alapítása és kezdetei című értekezését Horváth István olvasta fel. Fedeles Tamás, a PTE Történettudományi Intézet egyetemi docense Az Apostoli Kamara és az egri egyházmegye javadalmai a középkorban, valamint Löffler Erzsébet, az ÉVK igazgatója A Fenesy-féle tranzakció hatása Eger városára címmel tartottak előadást. A második szekció előadói: Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója Az 1848-as egri zsinat előkészítő munkálatai a tervezett magyar nemzeti zsinat keretében, Bárány Zsófia, az ELTE BTK doktorandusza Lonovics József és Eger, illetve JÁN GunCaga és Tóth Sándor János Az egri és a szepeskáptalani tanítóképző intézetek - szlovák-magyar egyháztörténeti kapcsolatok címmel adtak elő. A délután második előadásain a levezető elnökök személyében nem történt változás. Az első szekció előadói voltak: Mihalik Béla Vilmos, az MTA BTK TTI tudományos segédmunkatársa, a Jezsuita Levéltár igazgatója A Katolikus Egyház és kegyúri viták a Jászságban (1/02-1/45), Nemesné Kis Tímea, az érseki palota turisztikai attrakciófejlesztés- pályázatán dolgozó művészettörténész „Az egri megyének ragyogó koronája” - a bazilika tervvariációi, valamint Veres Gábor, az EKF Kulturális Örökség és Művelődéstörténeti Tanszék főiskolai docense Az egri püspöki és káptalani pincék a 18. században címmel fejtették ki gondolataikat. A második szekcióban Kárbin Ákos, az MNL Heves Megyei Levéltár levéltárosa A kultúrharc Egerben, illetve annak következményei, Klestenitz Tibor, az MTA BTK TTI tudományos segédmunkatársa Katolikus sajtó az egri egyházmegyében, illetve Gianone András, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanára Az Actio Catholica az egri főegyházmegyei körlevelek tükrében témakörökben adott elő. Rövid szünet után az utolsó egység következett, ahol az első szekcióban Soós István, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa Eszterházy Károly, Giuseppe Garampi és a magyarországi egyházpolitika, Balogh Ferenc, az ÉVK igazgatóhelyettese Mit olvasott Pyrker érsek halála előtt? és Tusor Péter, a PPKE Történettudományi Intézet egyetemi docense Lippay György egri püspök (a főpap és a politikus) címmel mutatták be

Next

/
Oldalképek
Tartalom