Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)

2014 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kónya Péter: Evangélikus iskolák Sáros vármegye területén a 16. és a 19. században

88 Egyháztörténeti Szemle XV/1 (2014) Tekintettel ezekre a tényekre, Pomarius hamarosan egyetemmé akarta alakíttatni.75 Ennek ellenére a következő hónapokban a kedvezőtlen társadalmi­politikai viszonyoknak következtében sor került a kollégium erőszakos beszüntetésére, amely nemcsak a Sáros megyei evangélikus iskolaügy végét jelentette, hanem az egész országét is. A rekatolizáció korában A Wesselényi-összeesküvés 1670 nyarán történt leleplezése után néhány felső-magyarországi vármegye és szabad királyi város az ellenállás oldalára állt, a megyei nemesség és a polgárok nyílt konfliktusba kerültek az uralkodóval. Rövid, szervezetlen ellenállás után Spankau generális ka­tonaságával az ország keleti részét elfoglalta. Az összeesküvés leverése annak az időszaknak az elején történt, amikor megszilárdult az abszolutiz­mus, és az ellenzék elleni megtorlások során nem utolsósorban az erősza­kos rekatolizáció is színre lépett. Még a felső-magyarországi megyék elfoglalása idején került sor a protestáns templomok, parókiák s iskolák erőszakos elvételére. A katonaság közbenjárásával kiűzték az evangélikus papokat és tanítókat, és helyükre katolikus lelkészeket ültettek, főleg szerzeteseket. Ekkor Sáros megyében is ideiglenesen megszűntek az evangélikus plébániai iskolák tucatjai. A szabad királyi városokban változatlanok maradtak az egyházi viszonyok, de néhány hónap elteltével az uralkodó mint egyedüli patrónu- suk engedélyezte az evangélikus egyház minden vagyonának elkobzását. Az elsők között volt a Felső-Magyarországi Rendek Kollégiuma, amely bizonyosan nem volt véletlen. Az uralkodói parancs ellenére való felépítése, Pomarius rektor igyekezete az iskola bővítésére, valamint Ladiver, Cabán és Pomarius szereplése a jezsuitákkal folytatott teológiai hitvitákban bonyolították az iskola helyzetét, amelynek léte nem volt ösz- szeegyeztethető új, abszolutisztikus politikájával Magyarországon. A kollégium elkobzását Spankau generális hajtotta végre 1671. május 23- án. A következő nap elfoglalta a katonaság, és hadi raktárrá alakította át. Néhány hónap múlva azoknak az egykori tanárainak is el kellett hagynia a kollégiumot, akik addig időszakos feltételekkel oktathattak a régi iskolai épületben. 1672 júniusában az egri kanonok, Kolosváry István elrendelte az evangélikusok vagyonelkobzását, ami mindhárom templomukat és a parókia egész vagyonát érintette. Július elején aztán a szepesi kamara odaadta a kollégiumot a jezsuitáknak.76 Még 1671 folyamán Kisszebenben a katonaság a két evangélikus templommal együtt elfoglalta a gimnázium épületét. A legtovább a bártfai evangélikus gimnázium állt fenn.77 Csak 1672 májusában, illetőleg június GÖMÖRY, János: Az Eperjesi Ev. Kollégium. Eperjes 1933,17.1. 76 Hörk, J.: Az Eperjesi ev. kér. Collegium, 34-35. 77 SA Presov, Pob. (Pobocka Eperjesi Állami Levéltár Fióklevéltára) Presov, Mag. Sabinov, 104, 11: Bársony György, egri püspök levele a bíróhoz és a tanácshoz 1672. július 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom