Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)

2014 / 4. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csohány János: Pokoly József történész professzor

Pokoly József történész professzor Csohány János 1866. december 6-án, Miklós napján született a Szabolcs vármegyei Őrben anyai nagyapja, kásói Kozma József református lelkipásztor, később felsőszabolcsi esperes parókiáján. Változatos és igen eredményes tudomá­nyos, valamint közéleti tevékenység után életének 67. évében, 1933. június 5-én hunyt el Hajdúsámsonban.1 A Debreceni m. kir. Tisza István Tudo­mányegyetem előcsarnokában két nap múlva, június 7-én megtartott nagy­szabású temetési szertartása óta a debreceni Köztemető díszsírhelyén nyugszik. Édesapja kereskedőként kezdte, majd pénzügyigazgatósági, végül kataszteri hivatalnok lett. Hat fiúgyermeke született a családnak, de csupán négy nőtt fel, akik közül egy államtitkári, egy középiskolai tanári, egy elemi iskolai tanítói, míg József egyetemi tanári pályát futott be. József nagyapja parókiáján töltötte gyermekéveit, ott végezte el az elemi iskola megfelelő osztályait, amíg gimnáziumba nem léphetett. Nagyapja, látva unokája kivá­ló szellemi képességeit és szorgalmát, Késmárkra adta német tannyelvű gimnáziumba, ahonnan a német nyelv alapos elsajátítása után a Sárospa­taki Református Kollégium Gimnáziumába íratta, ott érettségizett 1885- ben. Az 1885-86-os tanévben Sárospatakon végezte a Református Teológi­ai Akadémia első évét, 1886 és 1889 között aztán a Debreceni Református Teológiai Akadémián tanult, szerzett abszolutóriumot és tette le az I. lel­készképesítő vizsgát. Az akkori tisztes szokás szerint a teológiai hallgatók a Debreceni Kollégiumban tanulmányi idejük alatt azzal párhuzamosan elemi iskolai tanítói oklevelet is szereztek. Pokoly József 1887-ben kapta meg tanítói oklevelét, aztán a kollégiumi diákönkormányzat vezetőségi tagjaként ún. esküdt diákként köztanítói (publikus praeceptor) feladatot is ellátott. Esküdt diák és köztanító csupán az egészen kitűnő képességű és előmenetelű diák lehetett. Nem csodálkozhatunk azon, hogy 1889-ben az abszolutórium után Tisza Kálmán miniszterelnök legkisebb fia, Lajos mellé nevelőnek Pokoly Józsefet választotta. Tisza Lajos elemi iskolai tanulmá­nyain már túl volt akkor, de az ifjú segédlelkész a magasabb tananyagot is meg tudta tanítani az igen jó szellemi képességekkel és szorgalommal meg­áldott tanítványának. Négy és fél évet töltött nevelőként a Tisza családnál Pokoly, közben 1890-ben sikeres vizsgája után megkapta a lelkészi okleve­let. Tekintve, hogy Tiszáék nem geszti birtokukon töltötték az egész évet, hanem jelentős időt a fővárosban is, az ifjú nevelőnek lehetősége nyílt arra, hogy ott az egyetem bölcsészettudományi karán egy félévben tanulmányo­kat folytasson, a jogi kart pedig 1891-től elvégezze, utóbbi végzettségének köszönhetően - ha nem is azonnal, hanem csupán 1914-ben, a feltételek­------------------------------ “A KATEDRÁRÓL” -----------­1 Űj magyar életrajzi lexikon. Szerk.: Markó László. V. Bp., 2004. (továbbiakban: Élet­rajzi Lexikon, 2004.) 399. p. Tévesen közli a halálozás napját június 6-ára. Gyászje­lentésében és másutt is június 5-e szerepel. A Debreceni m. kir. Tisza István- Tudományegyetem Évkönyve és Almanachja az 1932-33. tanévről. Debrecen, 1933. (továbbiakban: Évkönyv és Almanach, 1933.) 167. p.; A temetés szertartásának leírá­sa: Uo. 167-177. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom