Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Adalékok Debreceni Ember Pál kéziratban maradt szövegeinek irodalmi hagyatékához
52 Egyháztörténeti Szemle XV/4 (2014) Beszéd Komáromi Csipkés György felett5 6 * Az első adat Ember Pál saját írására az első debreceni korszakából származik, s az 1678-as évhez kapcsolódik. Egy forrás közvetett adata alapján feltehető, hogy az ebben az évben, 1678. október 6-án elhunyt Komáromi Csipkés György debreceni városi lelkész felett az ifjú diák is tartott megemlékezést. Egy 1837-ben született levél utal erre, de meglehetősen homályosan.6 Ádám István, akkori kaposi lelkész (ma: Nagykapos, a történelmi Zemplén megyében, ma Szlováldában), Zemplén és Ung vármegyék főjegyzője küldött egy rövid levelet a Debreceni Református Kollégiumba, ,,a’ Professzor Úrnak”, hogy itt a Kollégiumban jó helye lesz a levél mellékleteként küldött szövegnek. Az „Evangyeliomi Szent Vallásúnk egén tündöklött Nagyobb rendű Csillagzatnak, Cs. Komáromi Györgynek elhunyta alkalmával mondatott e’ Halotti Beszéd, és szinte egy más, Múnkáiban ma is élő Vallásunk Oszlop embere Debretzeni Ember Pál által”. Ádám István, egykori pataki diák a levélbeli állítása szerint diákkönyvtáros korában egy bizonyos régi könyv végén talált egy „irományt”, s ezt küldte el Debrecenbe. A levél címzése és melléklete egyaránt hiányzik. A több szempontból is homályos történetből néhány dolog rekonstruálható. Ádám Istvántól írás nem maradt fenn, de a pataki jegyzőkönyvek tájékoztatnak róla. Nem nemesi származású, (sátoralja)újhelyi árvagyerekként került be a Collegiumba az 1810-es évtől fennmaradt adatok szerint. Már ekkor tógátus volt, iuratusként beírva, s jó tanuló: ugyanis a diáklisták elején állt a neve, mindig az első öt diák közt feljegyezve. Az 1810 és 14 közti diáklistákon több helyen szerepelnek az adatai (bár ezek néhol félre- érthetőek),? ezek alapján megállapíthatjuk, hogy 1786 és 87 között születhetett Sátoraljaújhelyen. 1810-11. évben 6 syntaxista praeceptora (köztanítója), 1811-12. évben pedig egy lépcsővel feljebb, 12 conjugistáé (ebből 10 nemes).8 9 1812-13. évben lett bibliothecarius,® s 1813-14-ben pedig már contrascriba.10 Az 1816-ig vezetett jegyzőkönyvben nem találni rá több adatot: a seniorságot követően, lévén, hogy ő juristaként lett bejegyezve, 5 [Beszéd Komáromi Csipkés György felett] [1678-79^], [kézirat]. Helye: olim Tiszántúli Református Egyházkerület és Kollégium Nagykönyvtára (Debrecen), jelenleg lappang. 6 Ádám István levele. Kapos, 1837. szeptember 20. - Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtár Kézirattára (Debrecen), (továbbiakban: DRKNK.) R 717/20. z 1810-11-es tanév fordulóján (1811. február 5-6.) 23 (átjavítva: 25), az 1811-12-es tanévben (1812. február 3.) 25,1812 szeptemberében 26, az 1813-14-es tanév fordulóján (1814. január 31.) pedig 28 éves volt a jegyzőkönyvek szerint. Ld. Tabella generalis studiosorum togatorum et non togatorum. 1810/11-1815/16, 2. - Sárospataki Református Kollégium Levéltára (Sárospatak), K. a. II. 21-26., 2; Tabella generalis studiosorum togatorum et non togatorum. 1811/12, 2, 75. - Uo. K. a. II. 28., 2, 75, 130, 290. 8 Uo. 2, 75. 9 Uo. 130. 10 Uo. 290.; A Sárospataki Református Kollégiumból távozó tógátusdiákok, 1783— 1871/72. Forrásközlés. Sajtó alá rend.: Ugrai János. Közrem.: Dienes Dénes. Sárospa- tak-Tiszaújváros, 2012. 86. p. Online: Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei: http://www.patakarchiv.hu / Archív szövegek - 2014. szeptember.