Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - RECENZIÓK - Eperjesi Zoltán - Hornyák Máté János: Arndt, Agnes: Rote Bürger. Eine Milieu- und Beziehungsgeschichte linker Dissidenz in Polen
Recenziók 119 gyan lehetne hatékonyan feldolgozni a kommunista vezetők embertelen és egyházellenes bűntetteit Közel-Kelet-Európában. A tanulmány alapja Agnes Arndt doktori értekezése,1 melyben korai lengyel disszidensek életpályáját kollektíván vizsgálja. A kutató azonban itt nem a Solidarnosc közvetlen kialakulását tanulmányozza, hanem az ellenállási mozgalom közvetett szellemi, történelmi, gazdasági és társadalmi előzményeire összpontosít. Mindezt a másként gondolkodók kapcsolat- rendszerein és levelezésein keresztül tanulmányozza. Időrendileg az 1956- os korai lengyel ellenzéki mozgalommal kezdődik a mű, a történész 1976- ig, a munkások érdekvédelmi bizottságának (KOR) megalakulásáig kalauzolja az olvasót. Arndt eredeti megfigyeléseivel és téziseivel a kommunista múltú lengyel személyiségek kapcsán kialakult eszmecseréhez is hozzájárul, nagymértékben fokozva ezzel kutatása időszerűségét.2 A címében szereplő Vörös polgárok szófordulat találóan tükrözi a történész központi gondolatát a bemutatott disszidensek hátteréről és kapcsolatrendszerérői. Az is nyilvánvaló, hogy az egész lengyel polgárság összességében nem nevezhető vörösnek, tehát itt csak szójátékról van szó. Habár a könyvben sokszor összemosódnak bizonyos fogalmak, mint például a marxizmus, kommunizmus vagy a szocializmus, esetenként a baloldaliság is eltérő jelentéstartalmakat kap, ugyanakkor az is megállapítható, hogy a történész egy sajátos rendszeren belül alkalmazza a műben gyakrabban előforduló kifejezéseket. Arndt ezért már a fogalmi meghatározások szintjén szabályszerűen elkülöníti a disszidenseket az ellenzékiektől. Az előbbi szakszó egy olyan viselkedésmintát takar, melynek képviselői a rendszer ideológiáját kritizálták és megpróbálták megjavítani, de anélkül, hogy a hivatalos politikai vonal megbuktatására törekedtek volna. Az utóbbi terminus itt azokra az emberekre értendő, akik azért küzdöttek, hogy a kommunizmus megvalósításáért folytatott tevékenységek mihamarabb megszűnjenek. A szovjet szatellitrendszeren belül bekövetkezett enyhülés időszakában egyes kommunista vezéregyéniségek hinni kezdtek a szocializmus megre- formálhatóságában, és szerették volna a marxista-leninista ideológiát teljesen megújítani. Az 1968-as egyetemi tüntetések erőszakos leverése után és az ezt követő, állam által irányított antiszemita kampány miatt a disszidensek újraértékelték politikai álláspontjukat. Most már elvetették a szocializmus gondolatát, és a politikai rendszer alapos átalakításáért szálltak síkra. Ettől kezdve fokozatosan átformálódnak, és a műben az ellenzékiség szakszóval illeti őket a szerző. A megvizsgált időszak személyiségei mindvégig politikai baloldaliként értelmezték önmagukat. Az értekezés fő részében3 (az első és második 1 A szerző a Berlini Szabadegyetemen 2011-ben védte meg a doktori értekezését, és egy évre rá a Lengyel Köztársaság nagykövete külügyi tudományos elismeréssel díjazta a művet. A történész többek között a következő személyiségeket vizsgálja: Jacek Kuront, Adam Michniket, Karol Modzelewskit, Jan Józef Lipskit és nem utolsósorban az Ossowski házaspárt. 2 Amdt az .Előszóban (9. p.) kinyilvánított hálakifejezéseken túl a Bevezetőben (11. p.) már komoly kutatói kérdéseket is feszeget, melyekre igyekszik a tanulmány végéig konkrét válaszokat adni. 3 Az első fejezet címe: „Bal” disszidensek Lengyelországban. Környezeti kötöttségek, szocializáció és viselkedésminták. A fejezet három nagyobb alfejezetre oszlik, melyek
