Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jobbágy András: Nemzet és/vagy vallás. A magyarországi görög katolikusok identitása és liturgikus nyelve
42 Egyháztörténeti Szemle XV/1 (2014) sított minden ilyen irányú törekvést.3 A két eseménysor között teljes fordulatot fedezhetünk fel a liturgikus nyelv kérdését illetően. Míg a 18. század vége felé az ószláv nyelv - ha hihetünk Bradács püspök érvelésének - nemcsak a görög katolikus papság, de a hívek számára is megőrizendő érték volt, a 19. század legvégére a magyar nyelvű görög katolikus klérus és hívek körében meghaladni kívánt kötelékké vált. A kérdést, hogy mi áll a fordulat mögött, amely a „hosszú 19. század alatt” végbement, a görög katolikus felekezetet érintő demográfiai és identitásbeli változások kitapoga- tásával igyekszem megválaszolni. Mivel a görög katolikus egyház liturgikus nyelvében kívánt változtatás egy több évszázados hagyományt kérdőjelezett meg, ezért azt feltételezem, hogy ennek hátterében komoly identitásváltozás állt. Vagyis a liturgikus nyelv kérdésében lecsapódik a felekezetet alkotó közösségek és egyének identitástudata. Ez az identitás a nemzetté válás korszaka előtt elsősorban és alapvetően vallási, amelynek nem jelentett problémát, hogy a mindennapok nyelve és a liturgikus nyelv között eltérés mutatkozott. Az eltérést maradéktalanul megmagyarázta, hogy az ószláv nyelv használatát a felmenőiktől örökölték, tehát olyan tradíció volt, amelynek megkérdőjelezésére semmi szükség nem mutatkozott. A nemzetté válás folyamatában azonban a közösségi igény egyre inkább a frissen piedesztálra emelt nemzeti nyelv egyetemes - a vallási szférát is magában foglaló - használata felé mozdult. Ebben a szakaszban a vallási, felekezeti hovatartozást lassan felülírta a nemzeti identitás. Paradox módon ehhez a folyamathoz hozzájárult a liturgikus nyelv változatását ekkor még vehemensen tiltó katolikus egyház vonzása. Amint az alábbiakban látni fogjuk, ez a vonzás hosszú távon hozzájárult a görög katolikusok saját szertartásrendjükhöz való ragaszkodásának eróziójához. Első látásra a katolikus univerzalizmus ideálja és a nemzetépítés folyamatosan belső és külső határokat kialakító hajlama között erős ellentét feszül, azonban feltételezésem szerint a görög katolikus liturgikus nyelvkérdésében a két hatás összjátéka figyelhető meg. A nyelv kérdése a 19. században A magyar liberális nacionalizmus születésétől kezdve, egészen a dualizmus fennállásának végéig a magyar nyelv kérdése meghatározó volt a politikai diskurzusban. A legfontosabb politikai szereplők mind állást foglaltak a kérdésben, és közöttük - politikai oldaltól függetlenül - legtöbbször csekély különbségek mutatkoztak. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a magyar nyelvnek elsőbbséget kell élveznie a Magyar Királyság területén minden más élő vagy holt nyelvhez képest. Kossuth Lajos szerint az erősen tágan értelmezett közélet, az „actus publicus” nyelve a magyar kell, hogy legyen az alsóbb szintű közoktatástól egészen a politikáig. Gróf Széchenyi István Kossuthétól némileg eltérő, megengedőbb, ám lényegében nagyon hasonló véleményt formált a kérdésben. Szerinte egy nyelv használata semmiképp sem azonos az asszimilációval, az erőszakos nyelvteijesztés pedig szükségképpen értelmetlennek és hatástalannak fog bizonyulni. A 3 átnyújtott. In: Görög katolikus örökség kutatócsoport honlapja. Online: http://byzantinohungarica.hu/node/75 - 2013. március. 3 SALACZ GÁBOR: Egyház és állam a dualizmus korában, 1867-1918. München, 1974. (továbbiakban: SALACZ, 1974.) 152-153. p.
