Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - DOKUMENTUMOK - Tóth Krisztina: A káptalanok 1936-os értekezletének tanulságai
88 Egyháztörténeti Szemle XV/3 (2014) sági vagy ipari üzemek gazdaságosabb kihasználásához szükséges. Az ilyen beszerzésekhez, amennyiben azok tényleg indokoltak, a szükséges összeget a törzstőke előlegezi, oly módon, hogy az elavulási időn belül, előre megállapított részletekben ezen előlegezett összeg a törzstőkének teljes egészében visszafizettessék. Ennek megtörténte után azonban a szóban forgó gép, eszköz vagy épület a javadalom tulajdonába megy át és annak további fel- használásában, esetleges értékesítésében a javadalmas teljesen szabad kezet nyer. Ezeknél a beszerzéseknél tehát a pénzben elhelyezett törzsvagyon tulajdonképpen csak segédkezet nyújt előnyös kölcsön formájában a java- dalmasoknak ahhoz, hogy a mindenkori gazdasági viszonyoknak megfelelően gazdálkodhassanak, bizonyos konjunkturális előnyöket kihasználhassanak. A törzstőkétől kapott kölcsönt visszafizetve az ennek segélyével beszerzett gép, épület stb. felett azonban már szabadon rendelkeznek a szerint, hogy annak további üzemben tartását rentábilisnak tartják-e vagy' sem. Hasonló eset bizonyos majorsági épületeknél. A földreform megszüntetett több százéves majorokat, melyeknek épületeit a javadalmasok a törzstőkéből már évtizedekkel előbb teljes egészükben megváltották. Ezeknek az épületeknek sorsa legnagyobbrészt a lerombolás lett. A kikerült épületanyagot részben fel lehetett használni egyéb építkezéseknél, tatarozásoknál, de nem ritkán mint többé kevésbé használhatatlan anyagot olcsó pénzen kellett értékesíteni. Az így kitermelt épületanyagra vagy' annak értékére a törzstőkének nem lehetett már jussa, mert hiszen azt a javadalom előzőleg teljes egészében visszafizette. Ellenben az ily kényszerhelyzet folytán megszűnt majorok, épületek a törzsvagyonból minden további nélkül leírandók lennének. A második csoportba tartoznak mindazok a nagyobb arányú befektetések melyeknek célja a meglevő törzsvagyon értékének növelése vagy új vagyonalap létesítése, és amelynek hozama csak később, évtizedek múlva fog jelentkezni. Tehát oly beruházások, melyeknek létesítését a mai javadalmasok eszközük, jövedelmezőségét azonban csak az utódok, esetleg késő utódok élvezhetik. Ilyen eset például kopár, sok esetben teljesen hasznavehetetlen területek beerdősítése. A veszprémi székeskáptalannak például több ezer holdas oly területe van, amely ma teljesen karsztszerűen sivár, még birkalegelőnek is alig-alig értékesíthető, köves fennsík. Melyet azonban a székeskáptalan kitartó és rendkívül költséges munkával lassan- lassan erdőterületté alakít át. Bár pontos számadataink vannak, hogy ez az erdősítési munka oly költséges és oly nagy befektetést igényel, hogy majd évtizedek múlva az első kitermelésű faanyag értéke is alig fogja meghozni a befektetett tőkét, mégis elvégezzük, mert a kő helyén humusz lesz, a fekete fenyőt lomberdő követi és késő utódaink bőséges hasznát fogják látni a mi munkánknak. Ezek és ezekhez hasonlóan sok más oly kötelezettségünk van, melyeket nemzetgazdasági szempontok miatt is vállalnunk kell. Azonban az ehhez szükséges tőkét nem adhatják a mai javadalmasok, ezt a felsőbb hatóságok hozzájárulása mellett a törzstőkének kell rendelkezésre bocsájtania, természetesen azzal a kötelezettséggel, hogy az így létesített befektetés erdő, gyümölcsös, szőlő vagy bármi más üzem további fenntartása már teljes egészében a javadalom kötelezettsége, s ha azt bármi okból
