Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: A Commentariustól a Liberig. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról
A CommentariuíXÓ 1 a Ubeng. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról 59 zonyítottnak. Annak igazolása nem empirikus, hanem logikai (spekulatív) módszerekkel történik. Mindez adalékul szolgálhat Melanchthon episztemológiájának és tudományelméletének rekonstruálásához, ez azonban kívül esik e tanulmány tárgykörén. A bizonyításhoz „három érvre lehet hivatkozni Platóntól, Xenophóntól és Cicerótól”.5° Az első a Commentariusban is ennek a szakasznak az elején szerepelt, a másik kettő viszont a fejezet más részeiről kerül át ide. A Platánnak tulajdonított érv valójában a Phaidón egy szakaszát (78b-84b) sűríti szillogisztikus formába, amely ilyen alakban ott nem szerepel: „Az a természet, amely nem az elemekből származik, nem lát romlást. A lélek nem az elemekből származik. Tehát nem enyészik el a test pusztulása miatt.”51 Az érv az altételen (premissa minor) fordul meg, amit Melanchthon — Platónt követve - egy újabb szillogizmussal igazol, ezúttal a Phaidón ernlé- kezetelmélet-érvét (72e-77a) summázva. Az elemi természetben nem jöhet létre az általános fogalmak vagy a nem anyagi dolgok ismerete. A lélek azonban rendelkezik ilyen ismeretekkel, bizonyság erre az Istenről, a számokról, a sorrendiségről való velünk született tudás vagy éppen a jó és a rossz megkülönböztetésének eredendő képessége.52 53 * A lélek tehát nem származhat az elemi természetből. A Commentariusban Melanchthon - az általa idézett Platónhoz hasonlóan - szinte ellenállhatatlannak érzi ezt az érvet,55 s hosszasan magasztalja, mielőtt felidézi, hogy a bűn következményei miatt inkább a morális érvre van szükségünk. A lelkesedés visszafogottabb a Liberben. Platón véleményét itt is idézi, de annyiban hagyja, s nem csatlakozik hozzá saját nevében, helyette inkább teológiai szempontból gondolja tovább. Ahelyett, hogy a lélek nem elemi természetét próbálná igazolni, mint a korábbi változatban, az olvasót a lélek teremtettségére emlékezteti, s ebből vezeti le az egyetemes erkölcsi kategóriák, illetve ítélőképesség meglétét is. Ez egyúttal át is vezeti a következő pontra. A második érv a morális érv, amellyel az 1540-es kiadás elején találkoztunk, onnan emeli át ide Melanchthon: „...sok tisztességes embert igazságtalanul megölnek, [...] a gonosztevők és a zsarnokok [viszont] ebben az életben gyakran nem nyerik el büntetésüket”.5-* Kell tehát lennie egy másik életnek, ahol az erkölcsi rend a helyére billen . Ebben a szakaszban azonban az érvelés nem logikai következtetésekből, hanem meghatározó módon példákból építkezik, és Melanchthon jellemzően egyházi-bibliai példákat választ. Krisztust, Keresztelő Jánost, Pál apostolt mind megölték, bár Isten tetszésére voltak. Ezt követi Ábel részletesebben kidolgozott példája, akiben „az egyházról szóló egész tanitás olvasható: mi az egyház, milyen az 5° CR. 13:175 = MSA. 3:369-3-4- 5' CR. 13:175 = MSA. 3:369-5-752 Frank (FRANK, 1993. 361. p.) a velünk született természetes ismeretekről szóló tanítását tartja Melanchthon egyik legeredetibb filozófiai teljesítményének, s ebből vezeti le a lélek halhatatlanságát alátámasztó további érveket is: Uo. 364. p. 53 Vő. Commentarius. 313. p.; Phaidón. 87a. *4 CR. 13:176 = MSA. 3:369.28-30.
