Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: A Commentariustól a Liberig. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról

56

Egyháztörténeti Szemle XIV/1 (2013)

szítéit gonosztevőnek ígér. A későbbi változat ehhez magyarázólag hozzáteszi, hogy a paradicsom „nem az epimenidészi álmot jelenti, hanem a boldog életet, amelyben Isten új fényt hint az elmére, és a szívekben lakozik, melyek így igazzá lesznek, megtelnek örömmel, tudniillik összhangba kerülnek vele.”35 Tizenhárom évvel korábban így hangzott ez a mondat: ,A paradicsom pedig a boldog életet jelenti, amely az új élet, tele fénnyel, bölcsességgel, igazsággal és örömmel.”»6 A lélekalvás egyértelmű tagadása tehát új mozzanat 1553-ban, és lehet, hogy a bevezetőben említett Kálvin- mű, a Psychopannychia megjelenése (1542, 1545) is motiválta (közben Luther is meghalt), mindenesetre 1540-ben Melanchthon még nem érezte szükségét, hogy utaljon rá. Akárhogy is, a változás a levegőben volt, de - ahogy az érintőleges közbevetés formája is jelzi — Philipp magister valószínűleg inkább csak követte, mint vezette ezt a trendet. Fennmaradt ugyanis egy evangélikus igehirdetés a következő évből egy bizonyos Matthias Taciustól (fi. 1550 k.), amelyben a lélekalvás cáfolata szintén központi téma.»7 A szerző életrajzáról keveset tudunk,»8 s mindössze két prédikációja maradt ránk. Aligha Melanchthon előző évi elejtett megjegyzése keltett olyan hullámokat, hogy 1554-ben már egy szinte ismeretlen vidéki lelkész is ezt a tanítást közvetítse gyülekezetének egy vasárnap délutáni istentisz- teleten.39

A De anima mindkét kiadásában egy rövid, de retorikailag gondosan megszerkesztett igehirdetés következik ezután a lukácsi perikópáról. Ez a voltaképpeni tárgy szempontjából kitérő,4° amely után visszakanyarodva Melanchthon újra tételezi a lélek halhatatlanságát, majd folytatódik a bizonyító erejű textusok sora. Először Jézus megdicsőülését idézi (Mt 17,1.3), amikor Krisztus Mózessel beszélget, noha az meghalt és eltemették (5MÓZ 34,5-6). Pál (Fii 1,23 és 2Kor 5,6-8), majd Péter következik, aki a börtönben levő lelkeknek prédikált (íPt 3,19-20). A Commentarius ennek magyarázatául Augustinust idézi, mielőtt a téma szempontjából alapvető evangélumi szakaszra, „A gazdag és Lázár” történetére (Lk 16,19-31) térne, amihez még Jézusnak a szadduceusokkal való vitáját kapcsolja (Mt 22,32 és párhuzamos helyek).

A Liber listája ettől kis mértékben tér el. Összességében Melanchthon egyszerűsíti ezt a szakaszt. Nem egészen azonos a textusok sorrendje,4‘ a második korinthusi levél pedig ki is marad. Főként azonban csökkenti, illetve elhagyja az értelmező részeket - kimarad Augustinus és lerövidül a Lukács 16 tárgyalása -, és lényegében csupán egy idézetkatalógusra szorít * 39 * *

ás CR. 13:173 = MSA. 3:366.33-36.

s6 Commentarius. 308. p. ,

sí Ein Predigt von der vnsterbligkeit der Seelen/vnd von jrem stande nach abeschiede von dieser Welt/ aufferstehung des fleisches vnd ewigem leben/ vber das Euangelium von des Obersten der Schulen Tochter/ Matthei ix. Magdeburg, 1556. [VD16. T 44.] (továbbiakban: Tacius.) A címlap tanúsága szerint eredetileg 1554-ben hangzott el.

3» Goslarból származott, ahol Antonius Corvinus (1501-1553) tanítványa volt. 1536 és 1538 között Wittenbergben tanult, és az 1550-es években a Magdeburg melletti Groß Salze lelkésze volt.

39 vö. Tacius. A2r.

■to Commentarius. 308-310. p.; CR. 13:173-1.74 = MSA. 3:366.36-367.37.

4' Lk 16,19-31.; lPt 3,19-20.; Mt 17,1.3.; Fii 1,23; Mt 22,32.