Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: A Commentariustól a Liberig. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról
A Commentariusxá\ a Ubeng. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról 53 túlvilági élet ismeretéhez a keresztény kinyilatkoztatásra van szükségünk. A bűn értelmünket elhomályosító hatása nélkül józan ésszel is eljuthattunk volna ugyanerre a következtetésre. Innen már csak egy karnyújtásnyira van az éles szembeállítás árnyaltabb feloldása: „...bár az eredeti romlás által megrontott természetben ez a belénk oltott ismeret az örök életről nem ragyog öly fényesen, azért még megmaradt bennünk ennek valamiféle nyoma.”22 * * * A második szakasz azt mutatja meg, mire juthat a bűneset következményeit viselő értelem. Melanchthon itt a morális érv két változatát vonultatja fel, amely noha az értelem szülötte - nem jelentéktelen”.23 A rövi- debb változat szillogisztikus szerkezetet mutat: „...lehetetlen, hogy a legkiválóbbak mind csak pusztulásra és szenvedésre szülessenek. Köztudott viszont, hogy a legkiválóbbakat nagyon sokszor igen kegyetlenül megkínozzák, a zsarnokok és más gazemberek pedig nagyon gyakran meg is ölik őket. Szükségképpen kell tehát még lennie valamilyen menedékhelynek, ahol a jók nyugalmat találhatnak.”^ A második variáns részletesebben fejti ki ugyanezt, és az Isten iránti engedelmesség kötelező érvényéből jut hasonló eredményre. A levezetés közben Melanchthon folyamatosan hangsúlyozza, hogy az érvelés premisszái és lépései nem haladják meg a természetes értelem által megismerhető igazság körét. Ennek ellenére a harmadik lépésben szentírási bizonyosságokat gyűjt össze, mivel „természetes tudásunk kissé homályos”.2« Bibliai példái között Ábel, Énók, Illés és Elizeus, valamint Krisztus és az általa feltámasztottak szerepelnek, beleértve a nagyszombati pokolra szálláskor kiszabadítottakat is. Ábel kapcsán kirándul a kanonikus szövegek keretein túlra, és negatív példákat a klasszikus ókor történelmi alakjai közül idéz (Nero, Tiberius és Epikurosz): míg a jóknak méltó jutalmukat kell elnyerniük, ugyanilyen erős érv a halál utáni élet mellett, hogy a gonoszoknak akkor is el kell nyerniük a büntetésüket, ha ebben az életben ez nem történik meg. Énók jelentősége pedig nemcsak testben történt elragadtatásában keresendő,26 hanem abban is, hogy „Júdás levelében [14-15. vers] fennmaradt Énók beszédeinek egy rövid részlete az eljövendő ítéletről”.27 Noé dédapja tehát ékes példája annak, hogy az igazak terjesztették (hirdették) is az utolsó ítéletre és örök életre vonatkozó ismeretet. Az ismeretelméleti fejtegetés utolsó részében Melanchthon még egyszer összegzi az eddigieket. Az örök életre vonatkozó „meggyőződés gyökeret vert az emberek között a világon mindenütt; egyrészt mert az emberek a természetükből adódóan ezen az állásponton vannak, másrészt pedig mert a jók igehirdetése ismertté tette a kérdést.”28 A pogányok a kísértetek megjelenéséből is erre a következtetésre jutottak (Cicero és Plutarkhosz szerepel a hivatkozások között). Mi azonban - így a Commentarius - a prófétáktól szerezzük ismereteinket, hiszen az általuk tanítottakat nemcsak 22 Commentarius. 304. p. 23 Commentarius. 304. p. 24 Commentarius. 304. p. 28 Commentarius. 305. p. 26 Vő. lMóz 5,24, Zsid 11,5. 27 Commentarius. 307. p. 28 Commentarius. 307. p.
