Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: A Commentariustól a Liberig. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról
A Commentariusxól a IJbeng. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról 51 Melanchthon önálló locusként kezeli, méghozzá szó szerint locus eschatologicusként. Hogy a De anima utolsó fejezete mennyire önálló egység, azt jól példázza, hogy már az első kiadása évében megjelent külön kötetben is Heinrich Knaust (vagy Chnustinus, 1521/1524-1577 után) német fordításában.« Úgy tűnik, Melanchthon maga nem tudott a vállalkozásról,* 16 amelyet inkább „kalózfordításnak” kell tekintenünk. 17 Népszerűségben sem vehette fel a versenyt a latin eredetivel. Újabb kiadásának nem találtam nyomát, bár egy - ma már csak könyvtári katalógusokból ismert - kötet talán e mű alnémet kiadása lehetett.18 A téma tágabb kontextusában sem egészen elhanyagolható Knaust vállalkozása. Saját kis octavo kötetének végére a fordítás után beilleszt egy katalógust bibliai idézetekből, amelyben - hangsúlyozom, a lélek halhatatlanságát kifejtő műhöz kapcsolódva - feltámadási szakaszokat gyűjt csokorba.19 Ezzel szemléletesen illutsztrálja Von dem leben vnd vnsterbligkeit der Seelen. Ford.: Knaust, Heinrich. Berlin, 1540. [VD16. M 2790.] Az ekkor legfeljebb tizenkilenc éves Knaust - később a jog mindkét ágának doktora és koszorús költő - Wittenbergből Berlinbe érkezve hozta magával kedvenc tanárának legfrissebb művét, s fordítását mint bemutatkozó ajándékot ajánlotta új munkáltatóinak, a cöllni polgármesternek és városi tanácsnak. 16 Melanchthon levelezésében egyetlen utalást találtam Knaustra, amely 1546-ból származik, és a fordító Officia scholastica című művét ajánlja kiadásra. Melanchthons Briefwechsel. Kritische und kommentierte Gesamtausgabe. Szerk.: Scheible, Heinz. Bd. 12+11. Stuttgart-Bad Cannstatt, 1977-. 9:156, 4529a sz. 17 Ránk maradt formájában a Von dem leben vnd vnsterbligkeit der Seelen legalább annyira Knaust műve, mint Melanchthoné. A német fordítás határozottan bőbeszédűbb, mint a latin eredeti, aminek szemléltetésére egyetlen példa, hogy Melanchthon nyitómondatának első fele így hangzott: _ „Filius Dei perspicue nos docuit de uita perpetua, post hanc uitam agenda, ac testatus est omnibus mortuis restituenda esse corpora.” (Magyar ford. Id. alább.) Ugyanez Knaust fordításában: J)Er eingeborene gottes Son/vnser lieber Herr vnd Seligmacher Jhesus Christus / hat vns / die wir seine jüngere sein/ also in seinem heiligen Euangelio vnter weiset vnd geleret/ das nach diesem elenden / betrübten vnd zeitlichem leben/ein ewigs/ vnvergengliches vnd herrliches leben folgen sol / Er hat auch zugesagt vnd verheissen allen den / so in den grebem schlaffen/vnd der weit abgestorben sind/welch die würm vnd maden fressen vnd verzeret haben / sollen jren eigen leib widder vberkomen /vnd am jüngsten tag aufferstehen.” (A5r/y, kiemelés tőlem. A Szerző.) Az eredeti szöveg pontos fordítását visszaadó szavakat kurziváltam. Az idézetben vizuálisan is szembeötlő, hogy ehhez képest milyen nagy arányban szerepelnek a körülírást, lazább parafrázist szolgáló szövegrészek. 18 Van der vnstarfflicheit der Seelen vnde Ewigem leuende. Lübeck, 1552. [VD16. M 2794-1 17 A lista cime („Etliche feine Trostspruche/von der Aufferstehung der todten vnd ewigen leben/hin vnd wider / Aus der Schrifft vnd Vetern/ mit besonder[e]m fleis/zusamen getragen/” - C7O és bevezetője is kettős - kanonikus és patrisztikus - tagolást ígér, ám maga a gyűjtemény csak bibliai igehelyeket tartalmaz. A korábbi terv tehát valószínűleg a kivitelezés során módosult - vagy egyszerűen torzóban maradt -, az eredeti szándék annyiban azonban jelentős, hogy előrevetíti azt az irányt, amelyben a téma tárgyalása a 16. század során fejlődni fog. Melanchthon - mint látni fogjuk - pogány filozófusokat idéz inkább, mint egyházatyákat, a későbbi szerzők azonban intenzíven bevonják majd a patrisztikus forrásokat is.
