Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - RECENZIÓK - Gőzsy Zoltán: Riedel, Julia Anna: Bildungsreform und geistliches Ordenswesen im Ungarn der Aufklärung
Recenziók 129 valóban jelentős művelődéstörténeti határvonalnak, valamint számos oktatáspolitikai változás origójának kell tartanunk, de a könyvben szereplő kizárólagossága kissé túlzó, előtérbe állításával ugyanis valamelyest háttérbe szorulnak az iskolai nevelésben megnyilvánuló komplex, illetve korábban megindult, szerves folyamatok. Örvendetes, hogy a szerző felvállalja a Piarista Rend tagjainak etnikai és társadalmi vizsgálatát („die ethnische und soziale Zusammensetzung des Ordens”), amely fontos adalékokat nyújt a kutatók számára. A kérdés vázlatos áttekintése után Riedel négy provinciális (Bajtay, Orosz, Conradi, Königsacker) iskoláztatását mutatja be, majd karrierjük ismertetése révén kívánja összegezni azok „Sozialprofil”-ját. így azonban valójában csak egy sajátos szempontú és korlátozott képet tud nyújtani a rend szociális struktúrájáról. Tematikus képet kapunk a piaristák nevelési filozófiájáról, oktatási stratégiájáról. A szerző örvendetes módon felveti a „modern”, „progresz- szív”, „haladó”, „maradi” jelzők használatának problematikusságát, relativizáltságát, valamint azt, hogy ezek a kitételek leginkább a későbbi korok kreálmányai, és az adott időszakban nehezen értelmezhetők. A piaristák „haladó” attitűdjét Riedel is a természettudományokhoz fűződő viszony alapján szemlélteti. (A felvázoltakból is jól látszik, hogy a piarista identitás egyik sarokköve a reáliák oktatásához való konzekvens ragaszkodás.) A piarista oktatás természettudományos világképét megfelelő és bőséges szakirodalom alapján mutatja be, a gimnáziumi, valamint közgyűjteményekhez kötődő évkönyvek igen plasztikus, valamint bőséges forrás- és adatbázist biztosítottak a témával kapcsolatban. A piaristák és a jezsuiták oktatási módszereinek, súlypontjainak összehasonlításakor átveszi a jezsuitákat illető kritikákat, ugyanakkor rámutat arra is, hogy ezeket részben a korszak antijezsuita érvrendszerében kell értelmeznünk. A szerző részletesen tárgyalja a Piarista Rend és a felvilágosodás kapcsolatát, erőteljesen támaszkodva Gerencsér István munkáira. Julia Anna Riedel a rendet egyfajta „projosefinista” intézményként jellemzi, és úgy látja, hogy a piaristák belső fejlődésük alapján kerültek abba a helyzetbe, hogy lehetővé vált számukra a felvilágosodás egy egészen saját(os) változatának megvalósítása („eine ganz eigene Rezeption der Aufklärung”), illetve egy önálló rendszer létrehozása. A kötet szerint a hasonlóságok egyik fő oka abban rejlik, hogy több jozefinista elv is eredendően megtalálható a rend karakterjegyei között. (Itt elsősorban a filantróp szemléletet és a hasznosság gondolatát emeli ki a szerző.) Az azonban, hogy a piaristák szociális, oktatási célkitűzései számos ponton hasonlítanak a 18. század második felének európai állami társadalompolitikai alapelveihez, leginkább abból adódik, hogy a trienti egyház ilyen jellegű és témájú végzései fokozatosan beépültek a világi társadalompolitikába, közigazgatásba. A kötet újabb adalékokkal szolgál annak bizonyítására, hogy a katolikus egyschließlich kämpfte man noch immer mit den Nachwirkungen des Dreißigjährigen Krieges, den Türkenkriegen, den Folgen des Österreichischen Erhfolgeskrieges und denen der Schlesischen Kriege - hatte bislang für solche Maßnahmen nur einen eingeschränkten Spielraum gelassen. Vor 1773 hatte es darum nur Einzelformen auf diesem Gebiet gegeben.” Ld. 64. p.
