Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - RECENZIÓK - Beke Péter: Tusor Péter (szerk.): Magyarország és a Római Szentszék (Források és távlatok). Tanulmányok Erdő bíboros tiszteletére
Recenziók 125 történetét, majd a XI. Pius haláláig tartó időszak pápai kúriájának összetételét. A források közül kiemelték a környező országok nunciatúráinak iratait, ezekből formálhatnak a kutatók képet a Monarchia utódállamainak egyházpolitikájáról. A határokon túlra szakadt magyar klerikusok helyzetére példaként a szerzők Takács Menyhért jászói prépost levelét hozzák, amelyben világosan kirajzolódnak a magyar egyháziak ellen a csehszlovák állam által elkövetett visszaélések. Csíky Balázs tanulmányának témája az esztergomi érseki szék 1927-es betöltésének kérdése. A szerző eloszlatja azt a régóta fennálló tévhitet, miszerint az esztergomi érseki szék betöltésére csupán egyetlen jelölt volt, Serédi Jusztinián. A szerző által publikált forrásokból azonban egyértelműen kiderül, hogy a magyar kormánynak több jelöltje is volt a magyar püspöki karból, és semmiképp nem kívántak egy Rómából küldött szerzetest látni a prímási székben, amely nem csak egyházi, hanem komoly politikai befolyással is járt. Az Apostoli Szentszék azonban (az 1927-es „intesa semplicére” hivatkozva3) kitartott jelöltje mellett, és mielőtt a magyar kormány tiltakozhatott volna, a pápa esztergomi érsekké és hercegprímássá nevezte ki Serédi Jusztiniánt. Tehát a bencés szerzetes bár nem volt a magyar állam ínyére, az Apostoli Szentszék sikeresen érvényesítette érdekeit. Tóth Krisztina tanulmányában annak az okait vizsgálta, hogy miért mondott le a szombathelyi püspöki címről 1936-ban gróf Mikes János, és miért nevezték ki az egyházmegye élére apostoli adminisztrátorként Grősz József orthosiai címzetes püspököt. A kutatás során a szerző a következő okokat tárta fel: az egyházmegye vagyonának jelentős része hadikötvények formájában létezett, amelyek elértéktelenedtek, a püspök ingatlanvásárlásaihoz nem kérte a káptalan beleegyezését, ezzel rontva addig is kedvezőtlen viszonyát a testülettel. Mikes lemondását követően egy tapasztalt klerikust kellett találni a szombathelyi püspökség anyagi helyzetének stabilizálására, és a legmegfelelőbbnek Grősz Józsefet találták. Véghseő Tamás egy igen különleges egyházmegye, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye történetének egy epizódját választotta témájául. Miklósy István püspök 1937-es halála után a magyar kormány nehéz helyzetbe került az utódot illetően: olyan püspököt kellett találni, aki megtalálja a hangot a kormánnyal, és akit a hívek is elfogadnak. A két jelölt Takács Bazil és Dudás Miklós voltak. Az Egyesült Államokban élő Takács sokáig volt a Szentszék első számú jelöltje, de az időközben kirobbant apasági botrány után mégis a hívek körében igen népszerű Dudás Miklós lett a püspök, akinek az egyházmegye a háború után majd a túlélését köszönhette. Rétfalvi Balázs és Balogh Margit tanulmányaikban ugyanazt a korszakot, a koalíció éveit (1945-49) dolgozták fel. Míg az előbbi szerző a szentszéki magyar követség épületének sorsát, addig az utóbbi a Szentszék és Magyarország viszonyát vizsgálja. A követségi épület körüli konfliktust a diplomaták hazahívása után az ingatlannak az Opus Dei általi megvásárlása okozta. Az Opus Dei az olasz törvények értelmében nem mondhatta fel a bérletet, a Szentszék pedig (a budapesti apostoli nuncius kiutasítása ellenére) folytonosnak nyilvánította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal. 3 Az 1927-es „intesa semplice” szerint az új főpapot a Szentszék jelölte ki, de a magyar kormány jelezhette, hogy ha politikai kifogása volt ajelölt ellen. Ld. 254. p.
