Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - BESZÁMOLÓK - Tóth Krisztina: The Papacy and the Local Churches (16th-20th centuries)
The Papacy and the Local Churches (16th-20th centuries) 113 igazából már XVI. Gergely pápa adott ki ilyen értelmű rendelkezést, amely mintegy előzményül szolgált. Rövid szünetet követően az első előadó, Gaetano Platania helyett, aki személyesen nem tudott jelen lenni, öt percben kollégája, Matteo Sanfilippo ismertette előadását. Az összefoglalóban kiváló képet nyújtott a lengyel egyház helyzetéről 966-tól, Mieszkó lengyel fejedelem megtérésétől a 20. század 2. feléig bezárólag, különös tekintettel a lóig. századra. Rainald Becker a 17-18. századi német felsőklérus olasz egyetemeken szerzett iskolázottságát vette górcső alá. Véleménye szerint a német birodalmi egyház sokkal inkább integrálódott az egyetemes egyház társadalmi keretébe, mint ahogy ezt korábban feltételezték. A római és olasz egyetemeken folytatott tanulmányok a német felsőpapság körében egyensúlyt teremtettek a nemzeti identitás és egyfajta globális tudatosság között, s ultramontán orientációhoz vezethettek. Ezért is próbálták a kora újkorban a hatóságok tiltani a „peregrinatio academicát,” és szorgalmazták a hazai egyetemeken folytatott tanulmányokat. Az előadó megállapította, hogy e próbálkozás eredménytelen maradt, a külföldi, különösen az olasz felsőoktatási intézmények népszerűek maradtak a német papság körében egészen a Német-római Birodalom felbomlásáig. Becker előadása második felében gazdagon adatolt táblázatok segítségével ismertette a német érsekek, püspökök és segédpüspökök római, illetve itáliai iskolázottságát, kiemelve, hogy a 17. század elején Róma vált az elsődleges célponttá. Massimo Carlo Giannini szintén egy szűkebb témakört vizsgált, a milánói állam egyházi intézményeit 1535 és 1713 között. Utalt arra, hogy Milánónak sokáig nem volt nunciusa, ellenben volt egy sajátos intézménye, az ún. „economo”, aki mindig az uralkodóhoz hű egyházi személy volt. Ha meghalt az egyházi javadalom birtokosa, akkor a tisztség újabb betöltéséig ő kezelte a javakat. Az ő feladata volt a javadalma- sok pápai kinevezése után az uralkodói „placet” adományozásának megítélése és az uralkodó utasítására erről az okmány kiállítása is. V. Károly idejéig a pápai kinevezés megelőzte a hercegi kinevezést, míg ezt követően fordítva történt. Erre említett példákat az előadó, majd rámutatott a milánói érseki tisztség betöltésének nehézségeire, Ippolito II d’Este és Girolamo Colonna esetét említve. Végül a lombard püspöki kart jellemezte, megállapítva, hogy a korszakban nagyrészt Milánóban vagy a milánói államban születtek, 60%-uk jogi képzettségű volt és erős túlsúlyban voltak azok, akik korábban kúriai szolgálatot láttak el. Benyomása az volt, hogy igyekeztek egyenlő politikai távolságot tartani Róma illetve az uralkodói udvar között. Szerinte a konfliktus nem any- nyira a püspökök és a politikai hatalom között, hanem a káptalanok és a lombard egyházi elit között húzódott. A szekció végén Antonio Menniti-Ippolito hozzászólása nyomán a milánói szenátus szerepét tisztázták, majd Alexander Koller és Alessandro Catalano megjegyzéseivel, továbbá az előadók bekapcsolódásával az Itáliába történt utazások céljairól folyt a disputa. A konferencia végére maradt a legújabb kor vizsgálata, melyet ROBERTO Regoli előadása nyitott. Regoli a nemzeti egyházak és a pá
