Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szabadi István: A szilágyi (krasznai) egyházmegye és az erdélyi egyházkerület kapcsolata a 18. században
A szilágyi (krasznai) egyházmegye és az erdélyi egyházkerület kapcsolata 37 Erdélyországnak nemes Magyarországtól való elszakadásától fogva mind e mai napig az erdélyi szokások és törvények alá vettetnek.” Debrecenben az esetet a 1769-es Zoványi-féle ügyhöz hasonlónak érzik, az említett egyházmegyei tisztségviselőket a kerület közgyűlése elé idézik, Virág Istvánt pedig meghagyják lelkészi hivatalában.2? 1804-ban Péren zajlik egy hasonló összecsapás, Tóth Pál lelkészt megfosztják palástjától is, de ő az erdélyi főkonzisztórium ítéletére hivatkozik, mely szerint nem kap consensust a gyülekezet más lelkész megválasztására.28 Ekkor az erdélyi főkonzisztórium mind a bagosi, mind a péri esetre hivatkozva megírja 1804 márciusában Debrecenbe, hogy az egyházkerület a partiumi gyülekezetek ügyeibe többé ne szóljon bele, ellenkező esetben azon lesz a főkonzisztórium, hogy a partiumi gyülekezeteket Erdélyhez csatolják „in ecclesiasticis éppenúgy, mint in civilibus.” Ráadásul leszögezik, hogy a tiszántúli püspök lényegében az erdélyi főkonzisztórium egyik tagja, s ilyen értelemben vannak alárendelve a partiumi ekklézsiák.2® A kérdés rendezésére 1804 és 1818 között csak levelezés útján tettek kísérletet a felek, a régóta tervezett személyes találkozóra nem került sor tizenkét év alatt sem. A tiszántúliak annyit elértek, hogy a kerületi jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1806-ban Dombi János szilágyi esperes beiktatásakor az eskü szövegébe bekerült, hogy nem csak a superintendensnek, hanem a superintendentia consistoriumnak is engedelmeskednie kell. De mikor sor került volna az eskü letételére, azt Dombi megtagadta, mivel „az erdéllyin kívül más consistoriumtól nem függhet.” Ugyanekkor történt, hogy a közép-szolnoki esperes, Keresztes Mihály is úgy nyilatkozott, hogy az erdélyi részeken lévőkre nézve csak arra kötelezheti magát, hogy „superintendensemnek engedelmeskedem.” Ezért aztán sem Dombit, sem Keresztesit nem erősítették meg esperesi tisztükben. Dombi 1818-ban meghalt, utódja esküszövegében az a homályos kitétel szerepelt, hogy működése során sérelem nem eshet az erdélyi nagyfejedelemség municipális törvényein, és az erdélyi főkonzisztóriumtól való politikai és gazdasági függésén sem.3° Ekkor már, ahogy Zoványi Jenő fogalmaz, a tiszántúli egyházkerület kezdett megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy „az Erdélyhez tartozó eklézsiák a magyarországi eklézsiáktól elszakasztassanak/’s1 Az elszakításra 1818 és 1821 között került sor, a közép-szolnoki egyházmegyét ennek kapcsán ketté is osztották. Ma már tudjuk, Szilágy csak egy időre került Erdélyhez, a szilágysági református gyülekezetek hányattatása ma sem ért véget, amikor a történelmi távlatban oly gyakran változó egyházkormányzati keretek között egészen új kihívásokkal kell szembenéznie. 2? Könyves Tóth, 1862.1433-1436. p. 28 Könyves Tóth, 1862.1437. p. 29 Zoványi, 1939.84-85., 89-90. p. 3° Barcsa JÁNOS: A tiszántúli református egyházkerület történelme. II. köt. Debrecen, 1908. 95- P81 Zoványi, 1939.90. p.
