Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 3. szám - SUMMARIES IN ENGLISH - Tóth Tamás Zoltán: Some Ethical Aspects of Simon Magus and the Simonian Practice. Discourse from Hippolytus's Refutatio VI. and the 'Explanation On The Soul' (Ex. An.)
Recenziók 95 vállalhatták az ún. „honoraciorok” kitaníttatását. Az erről szóló fejezetben a szerző egy 18. századi forrást közöl a Perényi levéltárból, mely szépen mutatja ennek a visszahatásnak a szellemét. A mű ezután az Erdélyi Fejedelemség szempontjából tekinti át az idő- szemlélet és a morális antropológia fejlődését. Az erdélyi dinasztikus identitásban meghatározó szerepe volt a Hunyadi-kultusznak, melynek tetőpontja Báthory Zsigmond uralkodása alatt és II. Rákóczi Györgynél is jelen volt. Ennek is volt köszönhető a Hunyadi János nyughelyeként is szolgáló gyulafehérvári főtemplom állami kultuszhellyé válása. A dinasztiakultuszának ugyancsak nagy volt a jelentősége, ezt legjobban a Bethlen- Rákóczi konfliktus idején lehet látni, amikor I. Rákóczi György megpróbálta visszaszorítani a gyulafehérvári Bethlen-kultuszt, és eközben a szembenállás hatására egy nyírbátori párhuzamos kultusz alakul ki a Bethlen család temetkezésének jóvoltából. Az Erdélyi Fejedelemség történetében fellelhető életkorfelfogásokról a szerző rámutat a városi polgárság morális antropológiájával kapcsolatos összefüggésre. A gyermeknek ebben az esetben is fellelhető a negatív képe (pl.: Foktövi Jánosnál), ugyanakkor az iskolai és udvari színjátszás, melynek egyre nagyobb szerepe lett a 19. századig, a felnőttkorhoz közelítette. Az ifjú és emberkorral kapcsolatban I. Rákóczi György írt bevezetőt, mely összefüggésben áll a városi morális antropológiával. A szerző az itt található megítélés fényében vizsgálja Berekszói Hagymás Kristóf és Bethlen Gábor életkorait. A vénkorral kapcsolatban Bethlen Gábor megjegyezte, hogy a portai hűség megtartására ez a legmegbízhatóbb korszak. Ez a nézet szemben áll a militáns szemlélettel. A morális antropológia hagyományait híven őrizte Apor Péter, az 1736- os Metamorphosis Transylvaniae című nagy jelentőségű művében, és ugyanúgy megtalálható Bél Mátyás munkásságában is. A szerző rámutat, hogy Apor Péter és Bél Mátyás morális antropológiáját a művelődéstörténeti kutatás eddig nem kapcsolta össze, ami tehát további lehetőségeket jelenthet. A 18. század folyamán tovább gazdagodott a morális antropológia hagyománya, hisz például Bél Mátyást is az életszakaszokon kívül a társadalmi rétegek közti külső és belső tulajdonságok eltérése is érdekelte, így többek között tőle kapunk információkat az öltözködésről, a női társadalom emblematizálásáról, valamint nemzet-karakterológiával szolgál a magyarokról, melyben kiemeli erényeit és egyben leszámol a „rebellis”- képpel, ami a magyarságról kialakult. Ez a fajta karakterológia elterjedt lett a 18. századi társadalmi tudatban, és a hasonló vizsgálatokat a nagypolitika is felkarolta. A morális antropológiáknak termékeny táptalajt nyújtó nagycsalád- modelleket a 18. század folyamán egyre inkább az atomizált családmodell kezdte felváltani. Ezzel együtt észrevehetően csökkent a rokonsági szolidaritás is, aminek folyamata a Magyar Királyság területén már az Anjou- korban megkezdődhetett. A 18. századi bomlási folyamat megértéséhez nagy segítséget nyújtanak az ősgalériákkal foglalkozó kutatások, illetve Kazinczy Ferencnél is olvashatunk erre utaló jeleket. A kötet végén a morális antropológiák 19. századi irodalmi és művészeti utóéletéről, majd a
