Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Horváth Zita: Felekezeti viszonyok Sajószentpéteren a 18-19. században
Felekezeti viszonyok Sajószentpéteren a 18-19. században Horváth Zita AII. József-féle népszámlálás idején Borsod megyének 196 települése volt, szabad királyi várossal nem rendelkezett, tíz mezővárosa közül Sajószentpéter lakosságszámát (2349 fő) tekintve az ötödik volt. A város társadalma, etnikai és felekezeti tagozódása hasonló és eltérő tendenciákat is mutat a 18. századi országos és megyei viszonyokkal, változásokkal. Miközben a 18. századi betelepítések hatására az ország etnikai térképe megváltozott (a magyarok aránya 50% alá süllyedt), addig Sajószentpéter a korszakban végig megőrizte magyar nemzetiségét. A zsidók száma jelentősen megnőtt a 18. század második felében és folyamatosan nőtt a 19. században is, de emellett más nemzetiség nem volt jellemző, a cigány népességgel viszont a 18-19. században folyamatosan számolhatunk. Magyarországon a 18. században nagyarányú rekatolizációs folyamat indult be, sokan tértek vissza a római katolikus hitre különböző, itt nem részletezett okokból. A katolikus egyházat ebben a Habsburg dinasztia is támogatta elkötelezettségből is, de a felekezeti egység az egységes birodalom megteremtésének egyik eszköze is volt. Sajószentpéter ebben a tekintetben sem követte az országos változásokat, a város mindvégig református többségű maradt. A város különlegességét azonban leginkább az adja, hogy társadalmán belül a nemesség aránya az országos, és az országosnál lényegesen nagyobb Borsod megyei átlagnál is jelentősebb volt, meghaladta a 30%-ot, igaz, főként nem tehetős, hanem armalista nemesekről van szó. A lakosok földesurukkal,1 Szirmay gróffal nap mint nap szembekerültek, amikor a 18. század folyamán az folyamatosan csorbította a mezőváros középkortól kezdve meglévő privilégiumait, jobbágysorba kényszerítve nemest és nem nemest egyaránt. A földesúrral szembeni elégedetlenség a társadalom egészét érintette, a konfliktus évtizedekig tartó pereskedést hozott, néha tettlegességig fajuló zendülést, amelyben a nemesek együtt vettek részt a jobbágyokkal, hiszen a földesúri hatalom a nemesség érdekeit éppen úgy veszélyeztette, mint a jobbágyokét. A várost irányító testületben (szenátusban) nemeseket és nem nemeseket egyaránt találunk, sőt a testület nagyjából leképezte a felekezeti arányokat is, a többségében református szenátorok mellett római katolikusokat is találunk. Borsod megye Magyarország azon területei közé tartozott, ahol a reformáció gyorsan és eredményesen terjedt mind a nagybirtokos főurak, mind a középbirtokos nemesek hamar az új hitet vallották, a katolicizmus Borsodban nagyon háttérbe szorult. Míg az 1332/37. évi pápai tizedjegyzék szerint 119 plébánia volt a megyében, addig 1699-ben már csak 7 maradt. 1 A Szirmay család a 18. század végéig birtokolta a várost teljes egészében, utána a város fele részét gróf Aspermont család birtokolta, mint Rákóczi Julianna örököse, majd részüket eladták egy görög eredetű, magyar nemességet szerzett kereskedőnek, Pilta Mihálynak. TÓTH PÉTER: Birtoktörténet. In: TÓTH PÉTER - HORVÁTH ZITA: Sajószentpéter története II. 1526-1848. Sajószentpéter, 2010. 29-30. p.
