Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Horváth Zita: Felekezeti viszonyok Sajószentpéteren a 18-19. században

Felekezeti viszonyok Sajószentpétereh a 18-19. században

59

Közben egyre több új református eklézsiát alapítottak, 1550 és 1598 között 60, Bocskai idejében 12,1631-ig további 14 keletkezett.2

A reformátusok 18. századi túlsúlyának megmaradása bizonyítja egyrészt a reformáció erősségét, másrészt azt, hogy a megyében, és így Sajószentpéteren is az ellenreformáció békésebb eszközökkel folyt. Továbbá Szentpéteren nem működött olyan hittérítő, mint Miskolcon Kelemen Didák (1683-1744) minorita szerzetes, viszont a város olyan református tudós-prédikátorral büszkélkedhetett, mint Őri Fülep Gábor (1739-1823). A Dunántúlon még a 18. században is sor került erőszakos templomfoglalásokra, például Padányi Bíró Márton veszprémi püspöksége alatt. Veszprémtől Komáromon át Zemplénig a protestánsok vallásgyakorlata - az uralkodói rendeletek ellenére - mindenütt megmaradhatott, ahol 1681 előtt is bizonyíthatóan éltek vele. Az ország e protestáns többségű helyein felső engedéllyel a katolikus eskü (decretális) letételétől is el lehetett tekinteni a hivatalvállaláskor.3

Sajószentpéteren a 18. század végén 311 római katolikust írtak össze, a város ekkor az egri püspökség szendrői esperességéhez. tartozott. Sajószentpéter anyaegyház fíliái voltak; Macska, Alsóbarcika, Bábony, Berente, Dusnok (praedium), Felsőbarcika, Harnóc (praedium), Kápolna, Kondó, Lászlófalva, Ludna (praeidum), Parasznya, Radistyán, Sajóecseg, Sajókazinc, Varbó. Az 1776-os felekezeti összeírás szerint 1650 református élt a városban, a római katolikus schematismus szerint 1816-ban 2150 fő, 1819-ben 2149 fő, 1822-ben 2300 fő tartozott a református felekezethez. A város a Tiszáninneni Református Egyházkerület felső-borsodi egyházmegyéjének részét képezte. Ugyanekkor 12 görög katolikus élt itt, a munkácsi püspökség borsodi esperességének Múcsony fíliájaként. (Múcsony fíliái: Alacska, Berente, Disznós-horvát, Dövény, Edelény, Felsőnyárád, Finke, Kálló, Kismúcsony, Sajógalgóc, Sajószentpéter, Szirák.) Csak 1 görög keletit találunk a 18. század második felében, aki a karlócai püspökség miskolci fíliájában élt. (Miskolchoz tartozott: Csát, Ónod, Sajószentpéter, Tiszakeszi.) 1786-ban 139 izraelitát írtak össze 31 háztartásban, az 1816-os schematismus szerint 795 fő, 1819-es szerint 732 fő, 1822-ben: 650 fő élt a városban.4

2 Soós IMRE: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Bp., 1985. (továbbiakban: Soós, 1985.) 37. p.

3 HORVÁTH Zita: Miskolc és környékének egyházi élete a 18. században a canonica visitatiok tükrében. In: Miskolc a Millecentenárium évében 1. Szerk.: Dobrossy István. Miskolc, 1997. 219-226. p. (továbbiakban: Horváth, 1997.) 225. p.

4 Magyarország történeti helységnévtára. Borsod megye (1773-1808). Szerk.: Barsi János. Bp.-Miskolc, 1991. 80-81., 133., 141., 150. p.