Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Horváth Zita: Felekezeti viszonyok Sajószentpéteren a 18-19. században
Felekezeti viszonyok Sajószentpéteren a 18-19. században 63 mezővárost és a szántóföldet összekötő út határolta. A telkek utáni földeken kívül volt még kenderföld, káposztáskért, kukoricás, 4 szekér szénát termő rét. A malomból való szombati jövedelem helyett volt a heti malomrész, amely minden esztendőben 80 kila őszi gabonát hozott, a tavasziból 5 kilát, a kenderből 14 köt eget, ami 140 vásznat jövedelmezett, a kukoricából 2 kilát. Beszedte a dézsmaadó szőlők királyi dézsmáját egy jegyzékben megjelölt -szőlők után, amit 1763. augusztus 11-én a földesúr adott át a plébánosnak a városházánál. Kapott még: „A felnőttek temetése után 2 rénes forintot, a keresztelés után 12 krajcárt, a szülés utáni bevezetéstől 12 krajcárt, a háromszori kihirdetés után 9 krajcárt, a gazdák és a fiaik esketése után 2 rénes forintot, a szolga állapotú emberek esketése után 1 rénes forintot, az új házas bevezetése után 12 krajcárt, a gyermek temetése után 30 krajcárt, az énekes szertartás után 1 rénes forintot, olvasott szertartás után 30 krajcárt, a keresztelés tanúsítványa után 30 krajcárt, a házasság tanúsítványa után 30 krajcárt, a kihirdetés és a temetés tanúsítványa után 12 krajcárt.” A kántort Bajnóczi Ignácnak hívják, ő volt a tanító is. Magyar és szlovák nyelven beszélt, magaviseletét megfelelőnek írták. A kicsik tanítására a Mennyei oktatás című könyvet használta, az ének oktatásához a Csíky- féle, a Zsámbár-féle és a Szelepcsényi-féle énekeskönyvet. Számára a földesúr jelölt ki házat, ami elég régen készült, a község már több ízben helyreállította. A kántor a következő jövedelemmel rendelkezett: a katolikusok, minden gazda házaspár 1 véka gabonát és 4 garast adott, az evangélikusok és a katolikus szolgák; illetve a gazdálkodást folytató özvegyasszonyok ennek felét. Voltak telek utáni földjei a házhoz kapcsolódva, káposztaföldje, melyeket maga művelt, és nem adózott utánuk. A háromszori ünnepi éneklés, a vendégség és a házszentelés után kb. 9 vonás forintot kapott, a felajánlás után néha másfél forintot, az uradalomtól pedig 198 font marhahúst. Stóla jövedelme a kicsik és a felnőttek temetése után 8 garas, a szertartás alatti Requiem éneklése után 2 garas volt, a gyermekek tanítása után évente 1 forintot kapott. A következő Huszár István, a harangozó, más néven egyházfi, akit a kántorhoz hasonlóan Szirmay gróf fogadott fel. Hivatását tisztességesen látta el, „már amennyire megtompult tehetsége engedi”. Fizetésként minden katolikus gazda házaspártól fél véka fizetést kapott. Nem volt számára kijelölt ház vagy telek, de az akkori harangozó háza a telek utáni földekkel együtt mentes volt a közterhektől. Keresztelés után 3 vagy 4 krajcárt kapott, a temetések alkalmával a harangozás után 3 garast. A városban volt a sajóládi pálos szerzeteseknek egy udvarháza, melyet egy bizonyos Baráth nevű nemesember adományozott nekik „fejének váltságául”. Az udvarházat használják még, de nem itt laknak. A reformátusok temploma eredetileg a katolikusoké volt. Ez a templom az 1756. évi tűzvészben leégett. A templomnak három nyomásban voltak szántóföldjei, ezek a prédikátor földjei mellett feküdtek, a felső 70, az alsó 45, a harmadik 60 kila befogadóképességű. Ezek a földek a község tulajdonát képezték, belőlük még a sárospataki egyház is kapott segélyt. A templom tornyában három harang volt, az egyik 10 mázsás, a másik 6,
